Június 16-án, Szentháromság napján ünnepi Istentiszteletet tartott a hévízi ortodox plébánia a Szent István templomban, Zalavár közelében, Szent Cirill és Metód földjén. Az isteni liturgiát és vecsernyét a térdelő imák olvasásával Nyikoláj Kim protoierej plébános, Vajna – Éliás István diakónussal együttműködve végezte, miközben a plébánia kórusa Natália Prokk régens vezetésével énekelt. Az oltárnál Szabó Efraim hieromonk, a magyar ortodox egyházmegye nyugalmazott papja imádkozott.
A liturgia után a plébánia vezetője prédikációjában Pünkösdöt Krisztus egyházának születésnapjaként mutatta be,a Szentlélek ajándékáról prédikált, amelyet a hívek az egyház szentségeiben kapnak meg. Ezután az egész közösség melegen üdvözölte új tagjait, Vjacseszlávot és Szergejt (egyházi betérésük előtt Lászlót és Sándort), akik Krisztus Szent misztériumainak közösségét vették át a Pravoszláv Hithez csatlakozva.
Ugyanezen a napon Hévíz városának Szentlélek-templomában plébániánk vezetője a gyülekezet diakónusának és a kórus vezetőjének közreműködésével Szavva és Lyubov fiatal párt a házasság szentségében részesitette.
[flickr_set id=72157709121383021]