Isten Szent Anyja az” Életadó forrás” ikonja tiszteletére elnevezett Hévíz plébánia névadóját ünnepli

Az Egyházi Naptár szerint, a Húsvét utáni ünnepi hét péntekét mindig a Szent Szűz ikonja ünneplésének szentelik, melyet  “Életadó Forrás” -nak neveznek. Ennek a nagyrabecsült ikonnak a tiszteletére  ortodox plébániatemplomot neveztek el Hévíz üdülővárosában, amelyet az Orosz Ortodox Egyház Szent Zsinatja 2012 végén meghozott döntése alapított. A templom megépülésére irányuló 7 éves intenzív közösségi ima nem volt hiábavaló, Isten meghallgatta azt. és 2019 végén a Magyar Egyházmegye uralkodó püspöke, Őeminenciája Márk, Budapesti – Magyarországi Metropolita elvégezte a templom alapítás rítusát. Ettől a pillanattól kezdődött meg az ortodox templom építése Hévízen. 

Idén, Szent Húsvét Ünnepére az építők megszakították a helyszíni munkafolyamatot, és megtisztították a templom már elkészített alapját az első liturgiához.
Az általános kijárási korlátozás, és a hévizi lakosok csoportosulásának tilalma miatt a szertartást a plébánia rektora, Nyikolaj Kim protoierej,valamint Vajna – Éliás István  diakónus végezék, a plébánia Tanácsának titkára, Elena Petersz éneklésével, hívek nélkül, az internetes elő közvetítés megszervezésével a plébánia Facebook oldalán.
A liturgia után körmenetet tartottak a templom körül, szentelt vízet öntözve az építkezésen. Gratulálunk (sajnos, távolról) minden egyháztagunknak Égi Pártfogónk és Névadónk Ünnepén,  közös imádságra hívunk ezen az örömteli napon!
Irgalmas Isten és Boldogságos Szűz Mária segítségét kérjük templomunk sikeres és gyors felépítéséhez!
Szentséges Szűz, ments meg minket!
KRISZTUS FELTÁMADT!

 

[youtube=https://youtu.be/Z1Xz3nvAiJk]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük