Július elejére Hévíz templomának falai meghaladták a négy métert. Befejeződött a bejárati boltozatok építése az épület három oldalán, mélyedést alakítottak ki az oltár központi boltozatába – egy „magas helyre”, és megkezdték a belső oszlopok építését. A következő, az építkezésen július 3-án, pénteken tartott megbeszélésen megvitatták a templom második szintjének (kórusok és az ahhoz vezető lépcsők), valamint az építész által tervezett összekötő elemek elhelyezkedésének műszaki megoldásait. A találkozón Nyikolaj Brega brigádvezető, Molnár László művezető, Rokonai László műszaki ellenőr, Valentyin Szirbu az ‘Odessza Konstrukt’ építőipari vállalkozás igazgatója és Elena Petersz, a plébánia titkára vett részt. Tolmácsként uralkodó püspökünk tanácsadója és titkára, Szvjatoszláv Bulakh tisztelendő úr működött közre. Váncza László épitészmérnök úrral, a projekt tervezőjével telefonos konzultációt tartottak.
Foto: Jelena Petersz.
[flickr_set id=72157714972509938]