Héviz templom építése: augusztus 10-15

Augusztus Magyarországon hagyományosan a pihenés ideje, erre a hónapra fontos állami ünnep esik – augusztus 20-án az első magyar király Szent István napja, augusztus 15-én pedig Boldogságos Szűz Mária mennybemenetelét  ünnepeljük (az új naptár szerint), a Magyar Egyházmegye Budapesti Székesegyháza pártfogójának ünnepét. De a hévizi ortodox templom építésével kapcsolatos munka nem áll meg, éppen ellenkezőleg, a csapatot új tagokkal erősítik meg és további építőanyagokkal látják el.

Néhány vezető szakértő azonban nyaral, így augusztus 14-én, a Nagyboldogasszony-böjt kezdetének napján, pénteken, redukált létszámmal tartották a szokásos heti munkaértekezletet: Valentyin Szirbu az ‘Odessza Konstrukt’ építőipari vállalkozás főigazgatója,  Molnár László művezető, Ion Cernei művezető , Szvjatoszlav Bulakh ierej Uralkodó Püspökünk  tanácsadója és titkára, továbbá a hévizi plébánia rektora, Nyikolaj Kim protoierej , valamint Elena Petersz a  plébániatemplom titkára és Káplár László fordító részvételével.

Hat hónappal az építkezés hivatalos megkezdése, és négy hónap kőműves munka után a falakon, azok  mára elérték a boltozat kialakítási szintjét. Világossá válik a tervező belső elképzelésének fő gondolata, a meghittség azon sajátosságával, mely az ős-orosz templomokra oly jellemző. Megvitatásra kerültek technikai kérdések is, mivel a templom különböző részeinek számos boltozata bonyolult kőműves munkával és annak helyes összehangolásával készül majd.

 

[flickr_set id=72157715494919311]

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük