Hévíz egy híres balneológiai üdülőhely Balaton közelében, amely nem csak gyógyító tóval, hanem gazdag történelemmel is vonzza az üdülőket, amelyben nagyon ősi fejezetek vannak a római Pannonia tartományról , a német és szláv fejedelemségek ezt követő szomszédságáról, annak látható bizonyítékaival.
A modern Magyarország gondosan őrzi a régészek által felfedezett tárgyakat, múzeumi komplexeket hozva létre például a hévízi Villa Flavia helyén vagy a korábban Blatnogradban található Zalavárban, ahol a Szent testvérek, Kyrill és Metód prédikáltak.
A 9. században ezeken a helyeken csendült fel a szláv beszéd, 2009-ben a Krónikákból már ismert, a szálvok felvilágositó ősi iskolájának területén egyedülálló cserép töredéket találtak glagolica felirattal — ez a lelet jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban található.
2012-ben, a Moszkvai Patriarchátus Magyar Egyházmegye részeként, Hévízen Ortodox Egyházközség alakult, melynek elsődleges feladata a saját templom építése volt, bár hét évvel ezelőtt csak álomnak tűnt, amikor nem volt állami támogatás vagy valódi pénzeszközök. Sajnos, számos orosz tulajdonos, akik ingatlanokat vásároltak Hévízen és környékén, nem voltak képesek a templom építésénél támogatást nyújtani a plébániának, másfelől a Magyar Katolikusok, akik hagyományosan támogatják ortodox testvéreiket, az ortodox plébánia segítségére siettek, amelynek még mindig nincs saját temploma. A Hévizi Plébánia rektora, Nyikolaj Kim protoierej még Ürömön való szolgálatakor megérezte ezt a szeretetteljes hozzáállást, Szent Alexandra Cárnő templomában, amely Alexandra Pavlovna Romanova Nagyhercegnő temetkezési helyén állt, Habsburg József magyar palotagróf egykori hitveséé, aki felekezetére nézve katolikus volt, megőrizve ortodox pravoszláv hitét. Erdő Péter magyar Biboros úr már többször járt Ürömön, 2004 szeptemberében részt vett Alexandra Pavlovna Romanova Nagyhercegnő földi maradványainak az ürömi templom történelmi temetkezési helyén való áthelyezése ünnepségen.
Nyikolaj protoierej mindig szivesen reagált a helyi lakosok élénk érdeklődésére az orosz templom és Alexandra a “Magyarok Királynője” iránt, Üröm történelmi klubjában tartott előadásokat az ebben a templomban szolgáló orosz papokról, turistacsoportokat fogadott, gyakran kereste fel személyesen a nagyrabecsült tanárnőt, Sári Saroltát, aki Alexandra Nagyhercegnő iránti szeretetét és az Orosz Egyház tiszteletét továbbadta a helyi lakosok sok generációjának.
Tanítványai között volt Laboda Gábor, a város későbbi polgármestere, aki sokat segített a templomnak, többek között kijavíttatta a sétányt, amely a város területéhez tartozó templomhoz vezet.
Bakos Zsolt, az ürömi katolikus plébániatemplom frissen kinevezett fiatal papja 2008 év elején meglátogatta az ortodox templomot, hosszútávú együttműködést indítva el ezzel, amit még az sem szakított meg, amikor Nyikolaj protoierejt Moszkvába rendelték szolgálni.
Tehát, 2011 júliusában Ruza városában, Moszkva közelében, Három Szent elnevezéssel nyári tudományos és teológiai iskolát tartottak az Orosz Orosz Állami Társadalmi Egyetemen.
Az ürömi katolikus templom rektora szívesen fogadta el annak a Nyikolaj protoierejnek meghivását, aki abban az időben az egyetemi templom apátja volt, hogy részt vegyen ezen a nemzetközi nyári tábor eseményen.
Az iskola ülésein előadásokat, beszélgetéseket, gyakorlati foglalkozásokat és kreatív találkozókat tartottak a társadalomtudomány területén vezető orosz teológusok és tudósok számára .
A konferencia résztvevői között szerepelt a Gorodecki Kolostor rektora, Augusztin archimandrit (Aniszimov, ma Gorodecki és Vetluzsi Püspök) Magyarország képviselői, Zsolt atyával, az ürömi katolikus templom rektorával,és a magyar szociális intézmények dolgozói. A magyar küldöttség részt vett a plébániák szociális munkájának megbeszélésében, megismerte az orosz egyetemet, a moszkvai múzeumokat és a főváros életét.
Miután 2012 év végén megalakult a Hévizi Pravoszláv Egyházközség, és Nyikoláj atyát kinevezték annak rektorává, Márfi Gyula Érsek úr, a Veszprémi Katolikus Püspökség vezetõje, ahová Hévíz földrajzilag tartozik, válaszolt az ortodox hívõk kérésére, és testvéri kölcsönös segítségként megengedte a pravoszláv szolgálatok elvégzését Hévízen, a Szentlélek Katolikus Székesegyházában és az egyházmegye más templomaiban. A plébánia évek óta élvezte a katolikusok vendégszeretetét, az ortodox szolgálatok ütemtervét egész idő alatt oroszul közzé tették a katedrális hirdetőtábláján.
Erre a kedves hozzáállásra válaszul, Hévíz és Veszprém katolikus papjai meghivott vendégként látogathattak el Szentpétervárra, Nyikolaj Kim protoierej szülővárosába.
2013 nyarán katolikus papok csoportja, Héviz dékánja, Kis László atya vezetésével, és Elena Petersz, az ortodox templom titkára kíséretében, aki tolmácsolási tisztet töltött be ez alkalommal, meleg fogadtatásban részesült a Szentpétervári Teológiai Akadémián. Néhány napon belül a magyar zarándokok ellátogattak Kronstadtba, Cárszkoe Szeloba és Kolpinóba. Kolpino városában, ahol Nyikolaj Kim a 90-es években kezdte meg papi szolgálatát, Szerafim Szologub, a Felemelkedés Temploma rektora fogadta őket.
Később a Magyar Televízió riportot készített erről a zarándokútról, amelyben a résztvevők megosztották mély benyomásaikat az északi orosz főváros szellemi életéről.
2013 őszén Márfi Gyula, Veszprémi Érsek úr szivélyesn fogadta a hévizi templom rektorát, Nikolaj Kim protoierejt, a plébániatemplom titkárát, Elena Peterszt és Vajna-Éliás István diakónust. Az ortodox vendégek kirándulást tettek a templomi múzeumban, megmutatták nekik a székesegyházat és a Püspök úr rezidenciáját is.
Veszprémtől nem messze, a Balaton partján található a Tihanyi Emlékhely, ahol a Bencés Kolostor mellett áll Első András magyar királynak és feleségének, Anasztáziának a szobra, aki Bölcs Járpszláv Nagyherceg lánya volt.
Tihany nevének összecsengése a szláv nyelvvel nem véletlen, a Kijevi Hercegnő szerzeteseit is hozta magával, akik a Balaton-hegység lejtőin remete lakokat állítottak fel, ahonnan idővel a kolostor jött létre.
A pravoszláv szerzetesek iszihiszták voltak (némasági fogadalmat tettek — a forditó) hangok nélkül, a csend szerelmesei – innen ered imáik helyének elnevezése — Tihany, csendes hely.
Hagyományosan a Hévizi Plébániatemplom szolgálatokat tart a kolostor kriptájában, András király sírjánál, majd rövid zarándoklatot indítanak az ókori szerzetesek remete lakjaihoz.
A kolostor rektora, Korzsenszki Richárd apát, a patrista orosz irodalom magyarra fordítója,egyben tehetséges fotós, a kolostor krónikájának összeállítója és kiadója mindig illusztrációkkal publikálja az ortodox szolgálatokról szóló jelentéseket, ezek barátságosak, informatívak és szeretettel írtak.
A Kis-Balatonnál, Héviztől nem messze található Zalavár városa, amelynek története szorosan kapcsolódik a szláv felvilágosítók, Apostoli Egyenlő Szent Kiril és Metód nevéhez, erre számos emlékmű emlékeztet a bolgárok, szlovákok és szlovénok által a Blaten-hercegségben folytatott küldetésük emlékére. Szent István, magyar király tiszteletére felújított kis kápolna is található itt.Pravoszláv Istentiszteletet első alkalommal 2013. október 21-én a hévízi plébánia tartotta , majd a liturgia utáni prédikációjában Nyikolaj protoierej emlékeztette a híveket arra, hogy ennek a helynek milyen nagy szerepe van a szláv népek kultúrájában és az ortodoxia történetében. Megállapítottuk a szimbolikus jelentőségét annak a ténynek is, hogy az Apostoli Egyenlő Szent Kirilnek és Metódnak szentelt szolgálatot a Szent Istvánnak, magyar királynak szentelt templomban végezték, akinek emlékét nemrég, augusztus 20-án ünnepelték. Ez aláhúzza e dicső Szentek közös örökségét, akik óriási hozzájárulást jelentettek Közép-Európa népei megvilágosodásához Krisztus Igazságának fényében. Azóta is a Hévízi Plébánia, Zala Megye vezetőségével és Zalavár város polgármesteri hivatalával egyetértésben, ortodox szolgálatokat tart a kápolnában a nyári szezonban, amikor a múzeum komplexum nyitva van. A múzeum honlapján a „nyitvatartási időben” megtalálható az ortodox szolgálatok ütemezése is, linkekkel a plébánia honlapjára. Minden év május 24-én, Szent Kiril és Metód emléknapján, a Hévizi Orosz Ortodox Plébánia erõi tartják a pravoszláv Istentiszteleteket Zalaváron, amelyek zarándokokat vonzanak az ország minden tájáról és a szomszédos országokból. 2020-ban, a világjárvány közepette, az ortodox Istentiszteletet a szabadban tartották – egy ősi templom maradványain, ahol egykor az Apostolokkal Egyenlő testvérek prédikációját hallhatták. Itt a hévizi plébániatemplom rektora, Nyikolaj Kim protoierej, Vajna-Éliás Istvánnal, a plébánia diakónusa közreműködésével molebent mutatott be, dicshimnuszt zengve e Szentek számára. A szolgálat végén a plébánia rektora megbeszélést folytatott a zalavári új polgármesterrel, Lutz Józseffel, a plébánia és a városi közösség közötti együttmőködési tervekről. A korábbi polgármester, Horvát Ildikó asszony mindig is részt vett a hévizi plébánia ünnepségein, és meghívta a pravoszláv hiveket a város eseményeire. Kaposvár városának orosz népi kórusa, ahol rendszeresen tartanak ortodox szolgálatokat, több alkalommal fellépett Zalaváron, erről egy nagy magyar televíziós riport is készült (DunaTV: 2017. július).
2015-ben Moda Miklós atya, a vörsi Szent Márton Katolikus Templom rektorának meghívására a hévizi plébániatemplom Karácsonyi Koncertet adott. A pravoszláv kórus fellépése fontos helyi esemény lett, a templomban összegyűltek a hívek, a város lakosai és vezetői, Diák Tamás Polgármester úr vezetésével, valamint a hévizi turisták. Üdvözlő beszédében a templom rektora elmondta, hogy ezek alatt a boltozatok alatt első alkalommal fog pravoszláv ének felcsendülni. A hévizi kórus ünnepi programot készített karácsonyi népdalokból , különféle nyelveken – orosz, magyar, ukrán, latin és angol nyelven. A koncert a Krisztus születése ünnepének tropárion és kondákion énekével kezdődött. A templom telve volt hálás hallgatókkal, akik minden előadás után hosszú ideig tapsoltak. És az utolsó két magyar népdalt már nemcsak a kórus, hanem az egész templom énekelte!
A koncert végén, a hévizi plébániatemplom rektora, Nyikolaj Kim protoierej szivélyes köszönetet mondott a házigazdáknak a kedves fogadtatásért. A fellépés után a vendéglátó Miklós atya kis falatozást rendezett az ortodox vendégek számára, majd érdekes és barátságos beszélgetést folytatot velük.
A hévízi templom építése azért vált lehetővé, mert a Magyar Kormány évek óta segít minden tradicionális keresztény vallást, és a Moszkvai Patriarchátus Magyar Egyházmegye 2017-ben kapott ilyen segítséget. A projektet a híres magyar építész, Váncza László fejlesztette ki, azt moldovai ortodox építők hajtják végre, akik nagy mesterei épületek építésének hagyományos technológiák felhasználásával.
Mindnyájan biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan az ortodox imák egyházi szláv- és magyar nyelven csendülnek fel az új , Isten Szent Anyja ‘Életadó Forrás’ Ikonja tiszteletére elnevezett templomban, amely az ortodox hívők otthona lesz a Balaton térségében, ajtajai számtalan utazó számára nyitva állnak majd egész Magyarországról és más országokból.
Az ősi orosz stílusú templom megjelenése Európa központjában sok ember számára lehetőséget biztosít arra, hogy kapcsolatba lépjen az évszázados orosz egyházi kultúrával, a plébánia misszionáriusi szolgálata folytatódik Zalavárban és Tihanyban, valamint a hagyományos karácsonyi és húsvéti koncertekkel, továbbá közös kulturális eseményekkel a helyi lakossággal együtt.
Az Isten Szent Anyja “Életet adó forrás ” ikonja tiszteletére elnevezett templom. Hévízi orosz ortodox egyházközség. Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarkátus)