Február második felében a tél visszahúzódott, az időjárás kedvező volt, valójában tavaszias, de időnként erős széllel és éles hőmérséklet ingadozással. A héten a munkatervnek megfelelően folytatódtak az előkészületek a templom tetejének betonba öntésére. Az építési eljárás szerint Váncza László projektépítész úr rendszeresen végez terepi felügyeletet, havi műhelyfoglalkozásokon vesz részt az építkezésen. A soronkövetkező megbeszélést Február 19-én tartották, amelyen részt vett: az “Odessa-Konstruct” generálkivitelező cég ügyvezető igazgatója, Valentin Szirbu, Nyikolaj Brega a kőműves brigád vezetője, Molnár László művezető, Rokonay László műszaki ellenőr úr, valamint a Hévízi plébánia parókusa, Nyikolaj Kim protoierej, továbbá uralkodó Püspökünk titkára és tanácsadója, Szvjatoszlav Bulakh ierej és Jelena Peters a plébániatanács titkára, aki tolmácsként tevékenykedett.
A megbeszélés során a résztvevők megvitatták a kupola dob alatti ablakok keretének mintáját a kupola alatti tér természetes szellőzésének lehetőségével, és jóváhagyták a Valentin Szirbu által javasolt megoldást. Parókusunk, Nyikolaj Kim protoierej, kisebb módosításokat hajtott végre a bejárati ajtók kialakításában, amelyet Váncza László építészmérnök úr javasolt, figyelembe véve az épület liturgikus célját, minden résztvevő támogatásával. A projekt szerzője, Váncza László örömmel nyugtázta az elvégzett munka a minőségnek és kreatív koncepciónak való teljes megfelelését.
Ezenkívül a templom felső szintjén tartott találkozó résztvevői megismerkedtek a tetőkeret előkészített zsaluzatának állapotával, és megerősítették annak készségét a nagy teherbírású betonnal való öntésre, amelyet az építők másnap, Február 20- án, Szombat el is végeznek.
45 foto: