Nyárra elkészülhet a hévízi orosz ortodox egyházközség templomának építése – adta hírül a Balatontipp.hu. Az építés befejezését korábban 2020 végére tervezték.
Domokos Erika, 2021. április 4. vasárnap,
Fotó: MTI Fotó / Varga György – Az alapkőletétel 2019. december 27-én.
A15×15 méter alapterületű, 12 méter kupolamagasságú templom alapkövét 2019 decemberében helyezték el az ortodox egyház által megvásárolt hévízi területen, az Ady utca mellett. Az építkezéshez a magyar kormány 400 millió forint támogatást adott a központi költségvetésből a Moszkvai Patriarkátushoz tartozó magyar orosz ortodox egyházmegyének – írja a Balatontipp.hu. (A kormány 2017-ben 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére.)
Az Isten Szent Anyja “Életet adó forrás” ikonja tiszteletére elnevezett templom építését rendszeresen dokumentálja honlapján a hévízi orosz ortodox egyházközség.
Az építéssel párhuzamosan Márk metropolita, a Magyar Egyházmegye uralkodó püspöke jóváhagyta a templom kupolája fölé felállítandó kereszt formáját és méreteit: egy nyolcágú, arany borítású kereszt ékesíti majd a kupolát – írja a balatoni portál.
Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában – mondta az MTI-nek 2019 decemberében Papp Gábor hévízi polgármester. A fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.