Megőrizni a múlt egy darabját

A Népviselet napja egy új kezdeményezésnek indult még 2015-ben, azzal a küldetéstudattal, hogy megmutassuk és megőrizzük a régi korok gyönyörű, mára már elfeledett viseleteit. A neves naphoz egyre többen csatlakoznak, Zalaváron már második alkalommal öltöttek rakott szoknyákat, kendőket, és más különleges darabokat április 24-én. 2015-ben egy új kezdeményezés indult a sok világnap között: Legyen a népviseletnek is egy napja! Április 24-én megmutathatjuk, milyen gyönyörű viseleteink vannak idehaza és határainkon túl. Zalavár ebben az évben második alkalommal csatlakozott az országos szervezésű Népviselet napjához. 

Mohácsi Nikolett – szervező: „Tavaly körülbelül harminc fővel vettünk részt rajta, most, pedig mint jól látható több, mint hatvanan vannak, négy-öt településről jöttek. És talán ami alegfontosabb a Népviselet napjában az az értékek megőrzése. Az, hogy ezek a ruhák általában a szekrények mélyén lapulnak, és nem nagyon kerülnek elő, amaigeneráció nem nagyon ismeri már ezeket, és nagyon jó látni, mikor itt így -a csoportban is van több kisgyerek, fiatal-, akik magukra öltötték ezta ruhát, és így talán nem halnak ki ezek a régi ruhadarabok sem.”

Csepregi Mária a Zalavári Kultúrális és Hagyományörző Csoport művészeti vezetőjeegy Zalavárra és környékére jellemző viseletben jelentmeg, egy olyan gyöngyöskonttyal a fején, melyre ő maga hímezte hetekig a gyöngyöket.

Csepregi Mária – művészeti vezető, Zalavári Kultúrális és Hagyományörző Csoport: „Ami most rajtunk van az egy zalavári ünnepi viselet volt, amit ünnepi alkalmakkor, kiemelt alkalmakkor, családi rendezvényekesetén vettek magukra az asszonyok, illetve vasárnaponként ugye a misére mentek, hiszen a régi ember életében a vasárnapi szentmise az egy ünnepnek számított, és igenis mindenki részt vett rajta.”

A Népviselet napjára érkeztek Zalamerenyéről, Balatonmagyaródról, Sármellékről is.Az eseményen a Zalavári hagyományörző csoport közös énekléssel is hozzájárult a régi idők felidézéshez.A résztvevők egyetértenek abban, hogy addig élő egy népviselet, amíg ápolják a hagyományát, néhány alkalommal magukra öltik, és nemhagyják a múlt egy darabját elveszni.

http://hevizitv.hu/hirek/3422-megorizni-a-mult-egy-darabjat