A veszprémvölgyi ortodox szerzetesnővérek kolostorának romja

Az Orlandó Énekegyüttes 2023. július 18. napján a Veszprémvölgyi Jezsuita templomban előadott koncertjén István diakónus is részt vett. A koncert az európai többszólamúság hajnalától egészen a barokk zenéig kísérte egyházzenei sétára a hallgatóságot. A méltán híres Orlandó együttestől olyan egyházzenei ritkaságokat hallhattunk, mint a 12. századi francia szerzetes- zeneszerző Perotinus első négy szólamú polifón himnusza, vagy Palestrina által komponált Nagycsütörtöki elmélkedések. A koncerten többek között Orlande De Lassus és Johann Sebastian Bach kantátái is felcsendültek. 

Azon a helyen hallhattuk ezt a csodás koncertet, ahol a veszprémvölgyi görög szerzetesnővérek kolostorának romja található. Ezt a kolostort Szent István király 1018-ban az Istenszülő tiszteletére alapította fia, Szent Imre herceg bizánci felesége kíséretében érkező görög ortodox apácák számára. A kolostor falai között az istentiszteletekhez szükséges papi öltözékek és oltárterítők készültek és a szerzetesek munkájában boldog Gizella királyné is részt vett.

 

[vkalbum owner=’-195185933′ id=’297506587′]