Szeptember 14. A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

Uram, Tehozzád kiáltottam” után sztichirák 6. h.: Midőn a kereszt felmagasztaltatik, a rajta Felmagasztaltnak tisztaságos szenvedését dicsérni indítja az egész teremtést, mert Ő azon megölvén a mi megölőnket, felélesztett és felékesített minket, kik halottak voltunk, és arra méltatott mint könyörületes, hogy a mennyek lakói lehessünk, jóságának bőségéért, Örvendezve ezért, dicsérjük az Ő nevét, és magasztaljuk a határtalan leereszkedését. 

Mózes előre ábrázolt téged, midőn a kezeit magasan kitárta, és legyőzte a zsarnok Amáleket, óh te drága Kereszt, hívők büszkesége, vértanúk támasza, apostolok ékessége, igazak védelmezője, minden szentéletűek oltalma. Látva téged felmagasztaltatni, a teremtés örvendezik és ünnepel, dicsőítve Krisztust, ki általad a széthullottakat összehozta, határtalan jóságával.

Óh fölöttébb tiszteletreméltó Kereszt, melyet örvendezve vesznek körül az angyali rendek, midőn ma felmagasztaltatsz, isteni intéssel fölemeled mindazokat, kik a tiltott étel lopása által elbuktak, s a halálba taszíttattak. Ezért szívünkkel és ajkunkkal híven csókolva téged, megszentelést nyerünk s így kiáltunk: Magasztaljátok a Krisztust, a fölöttébb jóságos Istent, és boruljatok le az Ő isteni zsámolya elé.

Dicsőség… most és mindenkor… 2. h.:

Jertek minden nemzetek, hódoljunk az áldott keresztfának, amely által helyreállt az örök igazság; mert ki Ádám ősatyánkat fa által megcsalta, a kereszttől megcsalatik és elbukik, letaszíttatva szörnyű eséssel, ki zsarnokságban tartotta a királyi teremtményt. Isten vére lemossa a kígyó mérgét, és az igazságos ítéletnek kárhozatát feloldozza, az elítélt Igaznak igazságtalan elítéltetése. Mert fának kellett a fát meggyógyítani, és a Sérthetetlen kínszenvedésének kellett feloldoznia, az elítéltnek fától eredő szenvedéseit. Dicsőség ezért, Krisztus Királyunk, a mirólunk való félelmetes gondviselésednek, amellyel üdvözítettél mindeneket, mint jóságos és embereket szerető.

Prokimen: a napi.

Péntek este a nagy prokimen 7. h.:

A mi Istenünk a mennyben és a földön, amit akart, mindent megalkotott.Midőn kijőve Izráel Egyiptomból, Jákobnak házanépe a barbár nép köréből.

1. ószövetségi olvasmány (Exodus 15, 22—16, 1;):

Elindította Mózes Izráel fiait a Vörös Tengertől, és a Sur pusztájába vezette őket. Három napig mentek a pusztában, és nem találtak vizet, hogy igyanak. Amikor pedig Merrába érkeztek, nem tudták meginni Merra vizét, mert keserű volt; ezért is nevezték el azt a helyet Keserűségnek. Akkor a nép zúgolódott Mózes ellen, mondván: Mit igyunk? Mózes pedig az Úrhoz kiáltott, és az Úr egy fát mutatott neki. Amikor ő bedobta azt a vízbe, meg-édesedett a víz. Ott adott neki Isten rendeléseket és jogot, és ott tette őt próbára, és így szólott: Ha hűségesen hallgatsz a te Uradnak Istenednek szavára, és Néki tetsző dolgokat cselekszel, és figyelsz az Ő parancsolataira, és megőrzöd minden rendeléseit, nem bocsájtok reád egyetlen bajt sem azok közül, amelyeket az egyiptomiakra bocsájtottam; mert Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód. Azután Élimbe mentek, ott tizenkét vízforrás volt és hetven pálmafa, és tábort ütöttek ott a vizek mellett. Azután fölkerekedtek Élimből és eljutott Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, amely Élim és a Sinai között van.

2. ószövetségi olvasmány (Példabeszédek 3, 11—18;):

Fiam, az Úr fegyelmezését meg ne vesd, sem pedig el ne csüggedj, midőn Ő megfedd; mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, megfenyíti minden fiát, akit magáénak ismer el. Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az a halandó, aki értelmet kapott. Mert jobb azt nyerni, mintsem arany és ezüst kincseket. Értékesebb az a drágaköveknél, semmiféle gonosz dolog nem állítható szembe vele. Könnyen felismerik azt mindazok, akik szeretettel közelednek hozzá; semmiféle drágaság nem hasonítható hozzá. Hosszú élet és évek hosszú sora van a jobb kezében, baljában pedig gazdagság és dicsőség. Szájából igazság szól, törvény és irgalom van a nyelvén. Útjai helyes utak, és minden ösvényei békeségesek. Élet fája az mindazoknak, akik megragadják, és akik reá támaszkodnak, olyan biztos támaszuk az nekik, mint az Úr.

3. ószövetségi olvasmány (Ézsaiás 60, 11—16;):

Ezeket mondja az Úr: Kinyittatnak kapuid mindenkorra, Jeruzsálem; sem éjjel, sem nappal be nem zárulnak, hogy elhozhassák hozzád a nemzetek erejét és odahajtott királyait. Mert azok a nemzetek és királyok, akik nem szolgálnak néked, elvesznek, és a nemzetek teljesen kipusztulnak. És eljön hozzád Libanon dicsősége, hogy ciprusával, fenyőjével és cédrusával tegye ékessé az Én szent helyemet, és megdicsőítem lábaim helyét. És megrettenve jönnek el hozzád megalázóidnak és nyomorgatóidnak fiai, és leborulnak lábad nyomába minden nyomorgatóid; és az Úr Városa, Izráel Szentjének Sionja lesz a neved, amiért elhagyatott és gyűlölt voltál, és nem volt segítőd; és örökre vidámmá teszlek, örvendezésül nemzedékről nemzedékre. A nemzetek tejét szopod majd, és a királyok gazdagságát eszed. Akkor megtudod, hogy Én, az Úr, vagyok a te Szabadítód és Megváltód, Én, Izráel Istene.

Litiai sztichirák:

(1.h.: ) Ma valóban beteljesedett Dávid szent szavú szózata, mert íme nyilvánosan hódolunk tisztaságos lábaid zsámolya előtt, és szárnyaid árnyékában reménykedve, óh fölöttébb Könyörületes, így kiáltunk Hozzád: Jelöltessék meg mirajtunk orcádnak világossága, és emeld föl igazhitű népednek erejét, a Te drága kereszted felmagasztaltatása által, nagyirgalmú Krisztus.

A Koponya-helyen elültetett valóságos Életfája, melyen üdvösséget munkált nekünk az örökkévalóság Királya; felmagasztaltatván ma a földnek közepette, megszenteli a világnak határait, és felavatja a feltámadás hajlékát. Örvendeznek a mennyben az angyalok, és vigadnak a földön az emberek, miként Dávid kiáltva és mondva: Magasztaljátok a mi Urunkat Istenünket, és boruljatok le az Ő lábainak zsámolya elé, mert szentséges Ő, ki megadja a világnak a nagy irgalmat.
Midőn a Te keresztedet, Krisztus, előábrázolta Jákob patriarcha, áldást adva az ő utódjainak, felváltva helyezte fejükre kezeit; midőn pedig óh Üdvözítő, mi azt ma felmagasztaljuk, így kiáltunk Hozzád: Ajándékozz győzelmet az igazhitű keresztényeknek, amiképen Konstantinnak ajándékoztad a győzedelmi zászlót.

(2. h.: ) A földben elrejtett isteni kincs, az Életetadónak keresztje, az égen jelent meg az istenfélő királynak, gondolatban hirdetve neki az ellenség felett való győzelmét. Isten által eljutván a látás magasztosságára, hittel és szeretettel örvendve, a legnagyobb buzgalommal kiemelte azt a földnek belsejéből, a világnak váltságára, s a mi lelkünk üdvösségére.
Jákob patriarcha kezeinek keresztbetétele a gyermekek megáldása idején, keresztednek hatalmas jelképét nyilvánította előre; lévén az nekünk is sérthetetlen oltalmunk, bátran űzzük el vele a démonoknak seregét; és letörve vele Beliárnak gőgjét, legyőzzük a gyűlöletes Amálek pusztító erejét. Azt most is felmagasztalván, áhítatos érzelemmel ajánljuk fel hívők, a bűnöknek váltságára, hangos szóval így kiáltva: Irgalmazz óh Szűztől megtestesült Urunk, könyörülj a kezeid értelmes alkotásán.
Te vagy az én hatalmas oltalmam, Krisztusnak hármas Keresztje; szentelj meg a hatalmaddal, hogy hittel és szeretettel hódoljak előtted és dicsőítselek téged.

(4. h.: ) Tartsunk ma énekes ünnepséget, derűs arccal és ajakkal fennen így kiáltsunk: Krisztus Urunk, ki érettünk elfogadtad az elítéltetést, a köpdösést és a korbácsolást, s felöltötted a bíbor palástot, és felmentél a keresztre, amelyet is látván a nap és a hold, elrejtették a fényüket, a föld megrendült félelmében, és a templom kárpitja kettéhasadt, Temagad most is ajándékozd nekünk a drága keresztedet, őrizőül és oltalmul, s a démonok elűzőjéül, hogy azt mindannyian átölelve, így kiáltsunk hozzá: Üdvözíts minket óh Kereszt, a te hatalmaddal; szentelj meg minket fényességeddel, drága Kereszt, és erősíts meg bennünket felmagasztalásod által, mert világosságul adattál minékünk, s a mi lelkünk üdvösségére
Csillagoknak fényes alakzata mutatta meg, óh szent Kereszt, a győzelem jelét a fölöttébb istenfélő uralkodónak, kinek anyja Heléna, felmutatván téged, láthatóvá tett a világ előtt. Téged felmagasztalván ma, mi a hívők seregei így kiáltunk: Világosíts meg minket a te ragyogásoddal, óh életethordozó Kereszt, szentelj meg minket a te erőddel, óh fölöttébb tiszteletreméltó Kereszt, és erősíts meg bennünket felmagasztalásod által, midőn fölemelkedsz az ellenség sorai előtt.

Dicsőség… most és mindenkor…

A Te drága kereszted erejét, Krisztus Urunk, előrejelezve Mózes, legyőzte az ellenséges Amáleket a Sinai pusztaságban, mert amikor kitárta kezeit, kereszt alakját formálva, erőre kapott a népe; most pedig mirajtunk teljesült a dolgok kimenetele. Ma a kereszt felmagasztaltatik, s a démonok menekülnek. Ma az egész teremtés megszabadul az enyészettől; mert a kereszt által áradnak ránk minden ajándékok, amiért is mindannyian örvendezve leborulunk Teelőtted, mondván: Mily nagyok a Te műveid, Urunk, dicsőség Néked.

Előverses sztichirák 5. h.:

Örvendezz életethordozó Kereszt, istenfélelemnek győzhetetlen diadaljelvénye, Paradicsom kapuja, a hívőknek támasza, az Egyháznak védőfala, amely által eltűnt az enyészet, és megszűnt és elnyeletett a halál hatalma, és a földről az egekbe emelkedtünk. Győzhetetlen fegyverünk, démonoknak ellenfele, vértanúknak dicsősége, szentek igaz ékessége, és az üdvösség révpartja, mely ajándékozod a világnak a nagy irgalmat.

(Elővers: ) Magasztaljátok a mi Urunkat Istenünket, és boruljatok le az Ő lábainak zsámolya elé, mert szentséges Ő.

Örvendezz Urunk Keresztje, mely által az emberiség megszabadult az átoktól, óh valóban örömnek jelvénye, mely elűzöd fel-magasztalásodban az ellenséget, óh fölöttébb tiszteletreméltó. Óh mi segedelmünk, királyoknak erőssége, igazaknak bátorsága, papok ékessége, amelynek ábrázolása megszabadít a bajoktól. Hatalom pálcája, mely pásztorol minket, békeség fegyvere, melyet félelemmel vesznek körül az angyalok, isteni dicsősége Krisztusnak, ki megadja a világnak a nagy irgalmat.

(Elővers: ) Isten pedig a mi Királyunk, öröktől fogva üdvösséget cselekedett a földnek közepette

Örvendezz óh drága Kereszt, vakok vezérlője, betegek orvosa, minden halottak feltámadása, mely fölemelsz minket, a romlásba esetteket, s amely által eloszlott az enyészet, és kisugárzott az enyészetlenség, s mi halandók megistenültünk, és az ördög végkép le-győzetett. Látván téged ma a főpapok kezeitől felmagasztalva, magasztaljuk Azt, ki általad felmagasztaltatott, és hódolunk néked, gazdagon merítve a nagy irgalmat.

Dicsőség… most és mindenkor…

8. h.:Amit egykor Mózes önmagában előreábrázolt, midőn Amáleket megtörve legyőzte, és amiről Dávid, zsámolyodnak nevezvén azt, parancsolta, hogy hódoljunk néki, annak hódolva ma, a Te drága keresztednek, Krisztus Isten, mi bűnösök méltatlan ajakkal dicsőítünk Téged, aki arra szegeztetni kegyeskedtél, s így kiáltunk Hozzád: Urunk, méltass minket is ama latorral együtt a Te Országodra.

Tropárion 1. h.:

Üdvözítsd Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet; aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

Feltámadási tropárion 8. hang:

A magasságból szállottál alá Könyörületes, elfogadtad a háromnapos eltemettetést, hogy minket megszabadíts a szenvedésektől. Életünk és Feltámadásunk, mi Urunk, dicsőség Néked.

Feltámadási kondáikon 8. hang:

Feltámadván a sírból, az elhunytakat fölkeltetted, és Ádámot is feltámasztottad; Éva ujjong a Te feltámadásodnak, s a világnak határai ünnepelik a halottakból való feltámadásodat, óh Nagyirgalmú.

Felolvasás Szent Pál apostol Galatákhoz írt leveléből. (2, 16-20)

16 Testvéreim, mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.
17 Hogyha mi, akik Krisztusban keresünk megigazulást, magunk is bűnösöknek bizonyulunk, vajon akkor Krisztus a bűn előmozdítója? Semmi esetre sem! 18Mert ha ismét felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé. 19Én ugyanis a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: 20élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Felolvasás Márk Szent evangéliumából. (8, 34- 9, 1)

34 Abban az időben magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. 35 Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. 36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? 37Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? 38 Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.« 91Ezután így folytatta: »Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.«