A Hévízi Ortodox Templom projektje a koordináció fontos szakaszán ment át

Május 22 -én, Csodatevő Szent Miklós, Lykia Földjének Érseke ünnepén, a hévizi plébánia jó hirt kapott Vanca László épitésztől, a templom épitési projekt vezetőjétől arról, hogy a munkaprogram sikeresen túljutott a Magyarországon előirt hivatalos engedélyeztetési eljáráson, az úgynevezett “főépítész zsűrijén”. Így az ortodox templom építésének tervei Hévízen folyamatosan közelednek a végrehajtáshoz.

Részletek

Vizszentelő imádság Hévizen a Szűzanya „Életadó Forrás” ikonjának tiszteletére

Május 3-án,   Nagy Hét Pénteken , amikor a Szűzanya „Életadó Forrás” ikonjának napját ünnepeljük,  minden ortodox templomban  vízszentelő imádságot tartanak. Ennek az ikonnak a tiszteletére elnevezett Hévízi plébánia papjai és hívei, egybegyűltek a Magyar Ortodox Egyházmegye által megvásárolt telken, amelyre az ortodox templom épül. A plébánia vezetője , Nyikolaj Kim protoierej és Vajna –…

Részletek

A Hévízi templom projektje hivatalos jóváhagyásra átadásra került

Váncza László épitészmérnök, a Váncza Művek Épitészeti Mühely vezetője, akinek a Hévízen felépitendő ortodox templom projektjét korábban jóváhagyta az Orosz Ortodox Egyház Elöljárósága , állami pályázatot nyert a tervezési munkákhoz, április 10-én hivatalos kérelmet nyújtott be a szentély terveinek jóváhagyására “főépítész zsűrije” által. Ez az engedély dokumentációk megszerzésének legfontosabb lépése a templom épitéshez.

Részletek

A Hévízi templom építése első szakaszának munkaterv szerinti végrehajtásáról

Hétfőn, március 25-én, a Magyar Ortodox Egyház Nagyboldogasszony Katedrálisának Egyházmegyei Igazgatása munkamegbeszélést  tartott. A “Váncza Művek” építészeti vezetője Váncza László – aki az egyházmegye által ellenjegyzett, érvényes szerződéssel rendelkezik a templom engedélyeztetés és építés komplex feladatai tárgáyban, beszámolt Nyikolja Kim Protoierejnek és az uralkodó Püspök segítőjének – tanácsadójának, Szvjatoszláv Bulák Tiszteletesnek  a tervdokumentáció elkészítésének sikeresen lezárt első szakaszáról…

Részletek

A Hévízi templom építéséhez geodézia felméréseket végeztek talaj mérnökök

Március 18-án, a Hévízi templom építése során felmerülő összes munka folyamat minden szakaszának következetes végrehajtása szerint , a “Geo- Linea ” mérnöki iroda munkatársai mérnök-geológiai vizsgálatokat végeztek az építési területen.Felmérték a telek azon természeti tulajdonságait, melyek a tervezett paraméterek szerinti épület megépítését akadályozzhatták volna -ilyet azonban nem találtak. Az eredmények kézhezvétele után a “Váncza Művek ”…

Részletek

Jóváhagyták a hévízi templom projektjét

Isten Szent Anyja  Boldogságos Szűz Mária Lepel ünnepének előestéjén örömteli hírek jöttek a Hévízi Egyházközségnek arról, hogy Egyházunk Elöljárója  jóváhagyta a templom tervezett projektjét Hévízen. A bemutatott projektet Váncza László híres magyar építész dolgozta ki. a nemzeti Ybl Díjas építészmérnök, figyelembe véve az építészeti szakemberek észrevételeit és javaslatait a Moszkvai Patriarchátus kötelékéből. A projekten dolgozva, a…

Részletek

Antal érsek találkozója Orbán Viktor miniszterelnökkel

Antal Bécsi-budapesti érsek 2018. szeptember 14-én, a Szent Kereszt Felmagasztalásának napjántalálkozott Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Budapesten. A találkozóra és a megbeszélésre a parlament épületében került sor. A miniszterelnök részéről Balla János külügyi tanácsadó és Konkoly Norbert, Magyarország újonnan kinevezett moszkvai nagykövete vett részt, az érsek atya részéről pedig prot. Tatárka Kirill, a Magyar ortodox Egyházmegye…

Részletek

Megkapta a soron következő jóváhagyást a Hévízi templom tervezése

Július 17-én fontos hírt jelentett be Hévíz város főépítésze, Karsádi György úr, a Hévízi Ortodox Templom tervezőjének, Váncza Lászlónak és a Hévízi Plébánia Vezetőjének, Nyikoláj Kim Protoierejnek, az Önkormányzat építészeti előírásainak megváltoztatásáról a jövőbeni Ortodox Templom alatt álló földterületről. A terület megnevezését lakottról szentre változtatták, ezzel összefüggésben az épület magassági korlátja is növekszik, azért,hogy a templom paraméterei…

Részletek

Konzultációk a Hévíz templom építészeti projektjéről

Ő Eminenciája Anton Bécs és Budapest Érsekének mint a Magyar Egyházmegye Uralkodó Püspöke áldásával  2018. június végén, számos szakmai tanácskozást folytatott az  ortodox templomok létesítéséről, tervezéséről  és építéséről az Összegyházi Szakértői Tanács  Egyház Művészeti, Építészeti és Restaurációs  munkacsoportjának vezetője Andrei Jurevics protoierej. 

Részletek

A Hévízi ortodox templom építésére szolgáló terület bejegyzése befejeződött

Örömmel tájékoztatjuk híveinket és Héviz vendégeit: a telek egyesítési folyamat befejezéséről, valamint a Magyar Egyházmegye által a Hévizi Ortodox templom építése céljából vásárolt három földterület nyilvántartásba vételéről.  Most, hogy birtokunkban van az egyesitett terület földhivatali bejegyzése, az Egyházmegye hivatalosan is megkeresheti az illetékes állami felügyeleti hatóságokat minden lehetséges engedély megszerzése céljából a templom tervezése és felépitése kapcsán a…

Részletek