Hévizen napról napra növekednek az ortodox templom falai. Az építési munkálatok kivitelezési rendjével összhangban, Váncza László építész úr Rendszeresen tart helyszíni ellenőrzést, és vesz részt az építkezésen tartott megbeszéléseken. A soron következő találkozóra, amelyet május 29-én tartottak, a projekt tervezője együtt érkezett a ‘Váncza Művek’ tervező iroda kreatív vezetőjével, Váncza Márkkal. A találkozón részt vettek továbbá a generálkivitelező építőipari vállalkozás, az ‘Odessza Konsztrukt’ igazgatója, Valentin Szirbu, Molnár László művezető, Nyikolaj Brega brigádvezető, Rokonai László műszaki ellenőr úr, a hévíz plébániatemplom rektora, Nyikolaj Kim protoierej, a plébániatemplom titkára, Elena Petersz és a plébánia közigazgatási vezetője, Alekszander P.
Szvjatoszláv Bulakh úr, Uralkodó Püspökünk tanácsadója és segítője is felkereste és megtetkintette az építkezést Minden jelenlévő egyhagúan szóvátette az elvégzett munka kiemelkedő minőségét, majd megállapodtak a következő szakaszok feltételeiről valamint azok műszaki követelményeiről. Mint mindig, most is megörvendeztetett az építési területen folyamatosan fentartott tökéletes rend, valamint a vonatkozó összes biztonsági előírás betartása a falakon végzett munka során is, melyek mára jelentős magasságot nyertek.
[flickr_set id=72157714510547782]