Kedves Testvérek!
Többen jeleztétek, hogy érdekelne benneteket az orthodoxiáról szóló tanítás. A jelenlegi járványos időszakban nem tudjuk megoldani, hogy mindannyian találkozzunk, és élő szóban tanuljunk együtt, ezért az interneten keresztül, levelek formájában két hetente hétvégenként küldöm a soron következő anyagot. Érdeklődő kérdéseiteket pedig folyamatosan várom, amelyekre lehetőségemhez mérten válaszolok.
Az első levelemben rövid áttekintést nyújtok az orthodox Egyház múltjáról és felépítéséről.
Az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat Krisztus alapította, az apostolokra bízta a keresztelés és a tanítás szolgálatát, a bárányok „őrzését és legeltetését”, majd a Szentlélek az első pünkösdkor háromezerre növelte „megváltottak számát” és ezzel el is kezdődött az Egyház története.
Az első tíz évszázadban az Egyház őrizte a hit egységét azáltal, hogy a vitás területi, strukturális, jogi kérdések az egyetemes zsinatok Szent Lélek által vezetett vitáiban kristályosodtak ki, és ezeken az egyetemes zsinatokon hirdették ki atyáink a Szent Lélek által az igaz és örök tanítást az újra meg újra felmerülő eretnek tanításokkal szemben.
Ez alatt a tíz évszázad alatt az Egyház szervezetileg öt nagy központ köré épült: a Jeruzsálemi Egyház, az Alexandriai Egyház, a Római Egyház, az Antiochiai Egyház és a Konstantinápolyi Egyház köré. Az egyházak vezetői a patriarcha vagy a pápa címet használták, és nem voltak egymás alá vagy fölé rendelve, mind az öt egyházi vezető egyenlő volt, mivel Krisztus egyenlő hatalmat adott át összes apostolainak. Mindegyikük a saját egyházát kormányozta lelki és közigazgatási értelemben, és abban is egyetértettek, hogy Jézus Krisztus az Egyház örökkévaló feje, aki a Szent Lélek útján kormányozza az Egyházat, amely így a maga teljességében örökkévaló, szent és tévedhetetlen.
A tizenegyedik század legelején pedig megtörtént az egyházszakadás. Ennek a körülményeit itt és most nem szeretném kifejteni. Az egyházszakadás után a Római Egyház saját, külön úton indult el, a négy másik Egyház pedig egyetemes zsinatot többé nem tartott, hanem őrizte tovább az első ezer év szent hagyományát, tanítását, liturgikáját. A Római Egyház nélkül folytatódott az orthodox Egyházak élő története, vagyis a négy Egyház missziós tevékenysége folytán újabb és újabb nemzeti Egyházak jöttek létre, amelyek megkapták az autonómiát, és előbb vagy utóbb a teljes önállóságot: az autokefalitást, amikortól kezdve az adott egyházat szintén patriarcha vezette.
Az autokefalitás fogalma egyidős a kereszténységgel. Az apostoli és őskeresztény idők óta magától értetődő, hogy a helyi Egyházak egymástól függetlenül és minden alárendeltségi viszony nélkül, testvéri egyetértésben élik a maguk életét. Maga az autokefál szó jelentése: „saját fejű”, vagyis saját egyházfővel, egyházi főhatósággal rendelkező egyházi szervezet. Az autokefál Egyházak között megvan a teljes dogmatikai és kánoni egység. A dogmatikai és kánoni egység fenntartásához az orthodox Egyházak nem tartják szükségesnek semmiféle felettük létesülő központi egyházi szerv, intézmény vagy hatóság megalakítását, és két évezredes történelmük folyamán soha nem is érezték annak hiányát. Hiszen az orthodoxia számára annyira valóságos Krisztus jelenléte, hogy egyáltalán nem akarja őt mással pótolni. A mai tizennégy autokefál orthodox Egyház tehát egymástól független, önálló. Ez a függetlenség és önállóság azonban semmiképpen sem tekinthető „fejetlenségnek”, hanem valóságos felnőtt, aktív és dinamikus testvéri viszonynak, amely egymás támogatásában, segítésében, egymás örömének és bánatának átérzésében nyilvánul meg, és természetesen időnként előfordul, hogy egy-egy vita hevében felizzik a levegő.
Befejezésképpen álljon itt az orthodox Egyházról néhány gondolat Áthoszi Szentéletű Porfíriosz atya tanításából. Ő 1906 – 1991-ig élt, Görögország különböző helyein szolgált szerzetespapként.
„Az Egyház kezdet és vég nélküli, örökkévaló, amiként alapítója a háromságos Isten is kezdet és vég nélküli, s örökkévaló. Az Egyház teremtetlen, ahogyan Isten is teremtetlen. Az Egyház öröktől fogva létezett, már az angyalok előtt, a világ születése előtt. Isten szerteágazó bölcsességének megjelenése. A misztériumok misztériuma. Titokban tartatott és megmutatkozott az „idők végén” (1Pt1,20). Az Egyház rendületlen marad, mivel a szeretetben és Isten bölcs gondviselésében gyökerezik.
Az örökkévaló Egyházat a Szentháromság három személye alkotja. A háromságos Isten gondolatában kezdettől fogva léteztek angyalok is, és emberek is. Mi emberek nem most születtünk, hanem öröktől fogva léteztünk Isten mindentudásában.
Isten szeretete alkotott minket saját képmására és hasonlatosságára. Az Egyház részeseivé tett annak ellenére, hogy ismerte hitehagyásunkat. Mindent megadott nekünk, hogy minket is istenekké tegyen kegyelme által és ingyen (vö. Róm 3,24). Mindazonáltal szabadságunkat rosszul használva fel, elveszítettük az eredeti szépséget, az eredeti igazságot, és elszakadtunk az Egyháztól. Kívül az Egyházon, messze a Szentháromságtól elveszítettük a Paradicsomot, a mindenséget. Az Egyházon kívül azonban nem létezik megváltás, nem létezik élet. Ezért Isten, a mi Atyánk könyörületes szíve nem hagyott bennünket szeretetén kívül. Ismét megnyitotta számunkra a Paradicsom kapuit, és az idők végén megjelent nekünk testben.
Isten egyszülött fiának szent megtestesülésében újra megmutatkozott Isten örökkévaló terve az ember megváltására. Isten végtelen szeretetében ismét egyesített bennünket Egyházával Krisztus személyén keresztül. Amikor belépünk a teremtetlen Egyházba, Krisztushoz jövünk, a teremtetlen világba lépünk. Mi hívők is arra vagyunk hivatva, hogy teremtetlenek legyünk a kegyelem által, és Isten isteni erejének részesévé legyünk, hogy belépjünk az istenség misztériumába, s felülemelkedjünk világias gondolkodásunkon. Ha az Egyházban élünk, Krisztusban élünk. Ez egészen különleges dolog, nem is érthetjük meg. Csak a Szentlélek tud megtanítani erre.”
Keszthely, 2020. október 24.
Szeretettel:
István diakónus