Az OVCSz MP honlapja: Magyarország lakói anyanyelvükön ismerkedhetnek meg a pravoszláv hittel

A Moszkvai Patriarchátus Külső Egyházi Kapcsolatok Osztálya hivatalos honlapja információkat közölt plébániai iskolánk magyar nyelvű, online óráiról: „A nyugat-magyarországi Hévíz városában, az ‘Isten Szent Anyja Életadó Forrás ikonja ‘ tiszteletére elnevezett, jelenleg épülő templom plébániáján online foglalkozást szerveztek magyar nyelven, melynek során mindenki megismerheti a pravoszláv hit alapjait. 

A tananyagok elérhetőek lesznek az Egyházmegye honlapján, a „HITOKTATÁS” szekcióban, valamint e-mailben is eljuttathatók mindazokhoz, akik beiratkoztak a tanfolyamra. Az ortodox egyházközség parókusa, Nyikolaj Kim protoierej áldásos jóváhagyásával Vajna-Éliás István diakónus urat nevezték ki a plébániai iskola magyar szektorának élére. Az elméleti teológiai képzés kiegészitése ként a hallgatók imádság gyakorlatot is szerezhetnek a közös vasárnapi Istentiszteleteken (imaórák és obednica, a szolgálatok ütemezése szerint) az épülő templom falai között, és az Istentisztelet után kérdéseket is feltehetnek István diakónus úrnak.

2020. szeptember 18-án Soltész Miklós úr, az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős magyar államtitkár látogatást tett Hévíz városában, ahol megismerkedett az Orosz Ortodox Egyház templomának építésével, az Isten Szent Anyja Életadó forrás ikonja tiszteletére. Nyikolaj protoierej az Államtitkár úrral folytatott beszélgetésében köszönetet mondott Magyarország Kormányának, amiért jelentős anyagi támogatást nyújtott az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének az ország számos pravoszláv temploma restaurálásában, valamint segítséget nyújtott a hévizi templom megépítésében . ”

OVCSz kommunikációs szolgálat

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük