Az Isteni kinyilatkoztatásról
Az orthodox hit igazságait az Isteni kinyilatkoztatásból merítjük. Ez a kifejezés magába foglalja, hogy maga az Isten nyilatkozott meg az embereknek, hogy helyesen és üdvösen higgyenek Benne és méltó módon tiszteljék Őt.
Az Isten olyan kinyilatkoztatást adott az embernek, amely mindenki számára nélkülözhetetlen és üdvösséget adó, azonban nem minden ember tudja ugyanúgy befogadni azt, ezért választott ki olyan embereket, különleges hírnököket, prófétákat akik az Ő akaratát közvetítették a többiek számára. Ezt nevezzük természet „fölötti” kinyilatkoztatásnak.
Az isteni kinyilatkoztatást, maga teljességében az Isten megtestesült Fia hozta le a földre, majd elterjesztette az egész világon apostolai és tanítványai által. Erről ír Szent Pál apostol a Zsidókhoz szóló levelében: Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.
Az ember az Isten által teremtett világ szemléléséből is felismerheti az Istent. A Rómaiakhoz írt levélben így ír erről a pogányságól a keresztény hitre térteknek Szent Pál apostol. „Ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette a számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennél fogva nincs mentségük.” (Róm. 1,19-20)
Az Apostolok Cselekedeteiben azt mondja Pál apostol az athéniaknak az Areopágoszon:
„Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28)
Ezt szoktuk „természetes” vagy „természetből fakadó” kinyilatkoztatásnak nevezni. Istennek ez a fajta megismerése szükségképpen nem teljes és nem tökéletes, csak a hitnek, Isten valódi megismerésének az előkészítője, mely Isten kinyilatkoztatásából jut el hozzánk.
Szent Hagyomány és Szent Írás
Az isteni kinyilatkoztatás a világban az Isten igaz Egyházán keresztült terjed és őrződik meg a Szent Hagyomány és a Szent Íráson keresztül. A Szent Hagyomány szó szerint azt jelenti, hogy azok, akik Istenben igaz módon hisznek és Őt igaz módon tisztelik, a Szent Hagyomány által és Isten akaratából Egyházat alkotva, szóban és életük példáján keresztül adják át nemzedékről nemzedékre a hit tanítását, Isten parancsolatait, a szentségeket és az istentiszteleti hagyományt.
Az élő Isten egyháza a Szent Hagyomány hűséges és hiteles őrzője, ahogyan Pál apostol tanítja „az igazság oszlopa és erős alapja” (1Tim 3,15)
Szent Irineosz azt írja az Eretnekségek ellen című művében: „Nem kell másoknál keresni az igazságot, melyet könnyű megkapni az Egyháztól, mert abban, mint valami gazdag kincstárban az apostolok teljességgel belehelyezték mindazt, ami az igazsághoz tartozik.” (II. 4)
Későbbi írásában még egyértelműben nyilatkozik amikor azt írja, hogy: „Az igazságot azoktól kell tanulni, akiknél megvan az apostoli jogfolytonosság, a tiszta és feddhetetlen életet élnek, ép és romlatlan tanítást őriznek.”
Szent Jeromos a 4. században szinte ugyanezeket a kritériumokat tanította az igaz tanítók, egyházatyák írásaival szemben.
Némiképp magyarázatra szorul a „hagyomány” kifejezés, hiszen közhasználatban ez sok mindent jelent, és sok mindent felidéz a számunkra. Ez olyan kifejezés, amit korábbi korokból adódik át a következő nemzedékre, akik ezt „örökségükként” kapják meg, vagyis ez, egy emberek által kialakult szokáshalmaz. Az Egyház hagyományával kapcsolatban azonban nem erről van szó. Jobb kifejezés híján mégis ezt a szót használjuk.
Áthoszi Szent Sziluán azt tanítja, hogy a Szent Hagyomány nem más, mint a Szent Lélek folyamatos működése, örök és változatlan jelenléte az Egyházban, amely az Egyház egész életét átfogja. Az Egyház forrása a Szent Hagyomány, és nem a Szent Írás, ami az egyik (írott) megnyilvánulási, kifejeződési formája a Szent Hagyománynak. Ezért tehát, a Szent Írás nem az Egyház felett áll, hanem az Egyház Hagyományában él, és csak az Egyházban nyer értelmet, mert onnan származik. Emiatt a Szent Írás helyes értelmezése is csak az egyházi hagyományon belül lehetséges.