Eljött a tél, közelednek a Karácsonyi Ünnepek, és az Újévre a magasztos ügy – az első orosz templom felépítése Nyugat-Magyarországon, minden résztvevője szeretné munkájának szemmel látható eredményét felmutva — tető alá hozni az épületet. Végéhez közeledik a templom téglafalainak felhúzása, a felső szint szinte teljes területét már kialakitották téglából, de a legfelső négy boltív megépitése után téglából az építőknek még fel kell húzniuk a központi, henger alakú dob részt, amelyet kupola koronáz meg tetején a Szent Kereszttel. A munka szisztematikus folytatása érdekében a brigádot folyamatosan építőanyagokkal látják el, csak az időjárás jelenthet komolyabb akadályt, ami idén ősszel meglepően változékony és zord.
Az építkezésen December 4-én megtartott szokásos megbeszélésen, amely idén, Legszentebb Istenszülő bemutasá a templomban Ünnepére esett – részt vett Valentin Szirbu, az “Odessza-Konstruct” generálkivitelező cég ügyvezető igazgatója, Nyikolaj Brega brigádvezető, Molnár László művezető, Rokonay László műszaki ellenőr úr és Jelena Peters a plébániatanács-titkára. Az építkezés adott ütemben folytatódik, a felmerülő kérdéseket hatékonyan oldják meg.
Fotó: Jelena Peters és Nyikolaj Brega.
[flickr_set id=72157717188078197]