Hévíz-templom madártávlatból

Pontosan egy évvel ezelőtt, December 6-án, Szent Alekszandr Nyevszkij hithű Nagyherceg ünnepnapján írtak alá a megállapodást a hévízi templom felépítéséről a Moszkvai Patriarchátus Magyar Egyházmegye és az “Odessza-Konstruct” építőipari vállalat Valentin Szirbu ügyvezető igazgatója. A profi építők, tervezők, szervezők és papok egy év kemény munkája és eredményes együttműködése után összefoglalhatjuk az időközi eredményeket – a falépítés fontos szakasza az építkezésen véget ér. Már Váncza László építészmérnök úr terve a templom szakrális teréről kezd láthatóan körvonalazódni, az épületen belül és kívül számos, a földi és mennyei világ kapcsolatát szimbolizáló boltív és kagyló található,a két – tengelyes boltozat pedig hatalmas keresztet alkot, amelyet a tervalkotó gondolata és a dolgozók ügyessége magasra emel. 10 méter, ami jól látható azokon az egyedi képeken, amelyeket az építők drón segítségével készítettek. 

A Hévízi Plébánia köszönetet mond az Odessza -Konstrukt generálkivitelező vállalat valamennyi alkalmazottjának a téglafal magas színvonalú kivitelezéséért, amit Rokonay László műszaki ellenőr úr is elismert, kiemelve a feladat végrehajtásához való szokatlanul kimagasló hozzáállást Valentin Szirbu ügyvezető és Nyikolaj Brega brigádvezető részéről. Papságunk és hiveink imádkoznak az Isten Szent Anyja Életadó Forrás ikonja nevében templomunk minden pravoszláv építőjéért : Valentin, Nyikolaj, Marianna, Jonah, Jurij Alexy, Jurij, Valentin, Joan, Szergej és más jámbor munkásokért.

[flickr_set id=72157717187925492]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük