Hévízi templom építése: január 20-30

Hévízi pravoszláv templomunk építése az Istenszülő “Életadó forrás” ikonja tiszteletére 2021-ben újévi és karácsonyi ünnepek után folytatódott. A munka kezdetét Urunk megkeresztelése ünnepén, Jamuár 19-én szentelt viz szórással áldották meg amikor a hévizi parókián a nagy vízszentelést hajtották végre a szent liturgia szabályait követve. Az Istentiszteletét szokatlan körülmények között tartották – az épülő félben lévő pravoszláv templom falai között, fagyban, és a fűtés hiánya ellenére. 

Előző nap a munkások előkészítették a helyszínt, nemcsak takarítottak és rögtönzött asztalokat készítettek az edények elhelyezéséhez, hanem a vízellátás kiolvasztásán is dolgoztak, hogy a szenteléshez szükséges víz a már csatlakoztatott vizvezetékből ki is folyjon. Mivel ezt az ivóvíz-vezetéket a fagyos téli hónapokban nem használták, melegítést igényelt, de a vízkészletet az ünnepre megteremtette.

Az Istentiszteletet a Hévízi plébánia parókusa, Nyikolaj Kim protoierej, Vajna-Éliás István diakónus úr segitő közreműködésével szolgálta. Ezen az ünnepi napon elöljárójuk Valentin, és brigádvezetőjük Nyikoláj egészségéért és Isten segitségéért imádkoztak az épitők.

Az építő munkások, miután visszatértek a karácsonyi szabadságról és átmentek az egészségügyi előírások által előírt karanténon, készek folytatni a templom építésének munkáját.

Január 20. óta az építkezésen forrni kezdtek a munkálatok. Az ‘Odessza-Konstruct’ generálikivitelező cég ügyvezető igazgatója, Valentin Szirbu,Nyikolaj Brega,a kőművesek brigádvezetője, Rokonay László műszaki ellenőr úr, Nyikolaj Kim a Hévizi plébánia parókusa és Jelena Peters, a plébániatanács titkára vett részt a január 30-i munkamegbeszélésen. Megtárgyalták a tető helyére tételével és a harangok haranglábra helyezésének lehetőségeivel kapcsolatos előkészítő munkákat, figyelembe véve az építészeti projekt paramétereit, a harangok súlyát és méreteit a leendő harangláb sztenderdizált készletének függvényében.

 

[flickr_set id=72157718096857002]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük