Kedves Testvérek! A katekézis helyett küldöm ezt az írást, amely a GYIK-ek sorozatához illik inkább, de a téma most aktuális. Isten áldjon mindenkit, és őrizzen meg minden bajtól! Áldott vasárnapot a Tékozló fiú vasárnapján!
István diakónus
Qudrogessima
Egy baráti társaságban szóba került a hamarosan elközelgő nagyböjt. A bennünket körülvevő, meghatározó módon katolikus közegben, még evidencia a böjti időszakok megléte, még ha konkrét böjtölésről adott esetben nincs is szó. Ennek a beszélgetésnek azonban, az érdekessége nem az a szokásos szituáció volt, hogy mit nem tudnak az orthodoxiáról, vagy mennyire nem ismerik az orthodox egyházat, hanem rendkívüli módon az amit ismertek abból, vagy legalábbis amit véltek ismerni belőle.
Azt történt ugyanis, hogy az egyik beszélgetőtárs kifejtette, hogy a katolikus és az orthodox egyház nagyböjti liturgikus gyakorlata azonos. No, nem a böjti fegyelemben, mert abban a katolikus egyház már haladóbb szellemiséget képvisel, hanem minden egyébben- mondta. Ott van például a qudrogessima. Na az teljesen azonos a két egyházban. Ugyanaz az ősi szokás ugyebár- fordult felém a beszélő, tőlem várva a megerősítést.
Ismeritek azt a kellemetlen érzést, amikor ott ülsz, te a kompetens „mindenttudó”, az örökös „megmondóember”, aki ortodox témában sosem hallgat, és most arról sincs fogalma, hogy mit kérdeztek tőle.
– Qudrogessima, qudrogessima- mondogattam magamban. – Mi lehet az? Honnan lehetne ezt gyorsan megtudni, megszégyenülés nélkül?
– Nyilván, sehonnan! Tehát nincs más hátra, mint az hogy be kell vallanom, fogalmam sincs mi az a Qudrogessima.
– Hát a negyven napos böjt- hangzott a válasz.
– Hát, igen! Ma is tanultam valamit! Valóban! Továbbá azt is megtudtam, hogy a katolikus egyház latin számmegnevezéssel illeti a böjtöt megelőző, és magát a böjti időszakot. Tehát, az un. előkészítő hetek a hetvened- hatvanad- és ötvened vasárnapok a Septua-, Sexa-, Quinquagesimák. A qudrogessima, pedig maga a negyven napos böjt. Nos, ezt már értem! Ezzel együtt az is világossá vált, hogy a negyvenes szám azonosságán kívül, hagyományainkban egyéb azonosság nincs. Csak valamilyen téves, bizonytalan eredetű forrásanyag miatt hihette beszélőnk azt, hogy szokásaink ugyanolyanok, szolgálatainkon hasonló olvasmányokat olvasunk, valamint szombaton és vasárnap nem böjtölünk, csak hogy egy pár elhangzott „tényt” említsek.
Szóval ezért írtam bevezetőmben, hogy kivételesen az az érdekes, amit tudni vélnek az orthodoxiáról. Tehát, akkor kénytelen vagyok tisztázni a helyzetet. Mivel azt az asztaltársaságot már nem tudom összehívni, hogy meghallgassanak engem, ezért leírom, ami segít tényekkel megtölteni ismereteink tárházát az orthodox egyház böjti liturgikus gyakorlatról.
Az első megjegyzésem, mellyel némiképp műveletlenségemet szeretném mentegetni, hogy az orthodox egyház az időszakok múlását meghatározott, állandó evangéliumi eseményekkel jelzi, és nem számokkal. Ezeket a példabeszédeket, tanításokat minden gyakorló orthodox keresztény tudja, ismeri. Mert az Írás az Egyház sajátja, ami az istentiszteletre íródott hitbizonyságul a jövendő nemzedék számára. A Szent Írás történeteinek mondanivalója, hangulata, íze van, amely meghatározza lelkiállapotunkat és így nagyban hozzájárul a „böjti hangulat” kialakulásához. Az adott hét arról az evangéliumi perikópáról van elnevezve, amelyet vasárnap felolvasunk a Szent és Isteni Liturgián. Csak a felsorolás szintjén írom le, hogy az első előkészítő vasárnap a Vámos és Farizeus vasárnapja. A második a Tékozló fiúról elnevezett vasárnap, azt követi az Utolsó Ítéletről szóló, népi nyelven húshagyó vasárnap. A nagyböjtöt megelőző vasárnapon, Krisztus böjtről szóló tanítását hallgatjuk meg. Ez a vajhagyó vasárnap. Ezen az ünnepen a vecsernye tartalma ószövetségi, méghozzá azt a fájdalmas történelmi eseményt idézi szemünk elé, amikor az emberpárnak bűnbeesésük következményeként, el kell hagyniuk a Paradicsomot. Az ünnep esti istentisztelete pedig, a megbocsátásra hívja fel a figyelmünket. A szolgálaton a jelenlévő püspökök, papok, diakónusok bocsánatot kérnek egymástól és a néptől, és a nép is a papságtól, majd egymástól. Emiatt ezt a vasárnapot Megbocsátás vasárnapjának is nevezzük.
Így kezdődik el a Nagyböjt. Egyházunk négy héten keresztül készít fel mindnyájunkat arra, hogy helyesen böjtölhessünk. A Szent Írás tanításával átalakítja gondolkodásunkat, szívünket alázatra neveli, figyelmünket Krisztus felé fordítja. Gondot visel ránk az úton, táplál, és sebeinket bekötözi. Lelkünket és elménket megvédi a ránk törő szellemi Rémektől. Lelkileg, értelmileg segít, támogat a fizikai böjt megtartásában is. Mert hallgat Krisztusra, aki nem azt mondta, hogy ne böjtöljünk, hanem megtanította, hogy hogyan tegyük azt. Az Egyház tudja, hogy a test megzabolázása nélkül, nem létezik lelki fegyelem sem. Ahogy a test megtisztítása nélkül, a lélek sem tud megtisztulni! Erőfeszítés nélkül nincs eredmény, ahogy halál nélkül nincs feltámadás!
Egyházunk kétezer év alatt semmit sem gondol másként. Nem bírálja felül a Szent Hagyományt, hanem megéli azt. És mivel nem veszítette el hagyományát, ezért nem is keres „újat” helyette, hanem hagyja, hogy az hasson és formálja az embert. A cél az üdvösség! Az ember megszentelése már itt a földön. Mert végső soron be kell látnunk, hogy az Egyház alapja a hit, és nem a kétely! És ez így van rendjén!