A hévízi ortodox egyházközség HALHATATLAN EZREDE

A Hévízi Pravoszláv Egyházközség részt vesz a “Halhatatlan ezred” világméretű akcióban, amelyet a Nagy Győzelem 76. évfordulójára időzítettek. Lelkészek és egyháztagok gyűjtöttek fényképeket és rövid életrajzokat rokonaikról, a Nagy Honvédő Háború hőseiről és résztvevőiről, amelyeket ezen az oldalon helyezünk el. Természetesen ez csak egy kis része annak a felbecsülhetetlen emléknek, amelyet a Magyarországon élő honfitársaink családjaiban gondosan őriznek. Egyházközségi háborús archívumunk egyre bővül, küldje be fényképeit és emlékeit.

A szovjet hadsereg őrnagya, a Nagy Honvédő Háború résztvevője, a távoli repülés pilótája-bombázója. A Nagy Honvédő Háború harcaiban 1942 januárja óta. A délnyugati és a 3. ukrán fronton harcolt. 1943 októberéig V.D. Kiz hadnagy, a 97. gárda éjszakai bombázó repülőezred navigátora 640 bevetést hajtott végre katonai célpontok, ellenséges csapatok és felszerelések bombázására; 27 lőszer- és üzemanyagraktárat robbantott fel, 7 páncél- és megfigyelőállást, 168 épületet és építményt semmisített meg a csapatok és felszerelések koncentrációs helyein, 24 csapatokat – és rakományt szállító járművet, 4 repülőteret semmisített meg. Két Lenin-renddel, Vörös Zászló-renddel, két I. fokozatú Nagy Honvédő Háború-renddel, a Munka Vörös Zászló-renddel, Vörös Csillaggal, “Becsületjelvénnyel” és kitüntetésekkel tüntették ki.

Unokája, Prikhodko Natalia Keszthelyen él.

Részt vett a Khasan-tó melletti harcokban 1938-ban, az 1939-1940-es szovjet-finn háborúban. Az 1941-1944-es lengyelországi gerillamozgalom egyik vezetője, a BSSR 25. évfordulójáról elnevezett 123. októberi gerilla brigád legendás parancsnoka. A Szovjetunió Hőse cím mellett megkapta a Lenin-rendet, az Októberi Forradalom, a Hazafias Háború (I. osztály) és számos kitüntetést. Fjodor Illarionovics Pavlovszkijról neveztek el egy utcát Minszk Zavodszkij kerületében (Sosny település), valamint számos iskolát és katonai egységet Minszkben és Fehéroroszországban.

Lánya, Elena Borosh (Pavlovszkaja) Magyarországon él.

1942 ősze óta a Nagy Honvédő Háború csatáiban a hadsereg részeként tevékenykedik. A 872. rohamrepülő ezred tagjaként harcolt Volhovnál, majd a leningrádi fronton. Különösen sikeres volt az 1943 januárjában a leningrádi blokád megtöréséért folytatott harcokban és a Leningrád-Novgorod stratégiai hadműveletben a szovjet csapatok előrenyomulását támogató tevékenysége. A leningrádi blokád áttörése során egy gránátszilánk megsebesítette az arcán. 1943 júniusában Mga felett repülőgépét ismét légvédelmi tüzérségi tűz találta el. Miután sekély erdőben landolt, súlyos sérülést és zúzódást szenvedett. Felépülése után visszatért az ezredéhez. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1944. augusztus 19-i rendeletével a Szovjetunió Hőse címet kapta. A háború alatt 158 (egyes források szerint 276) harci bevetést hajtott végre, ebből 105-öt csoportvezetőként. A háború után Leningrádban (ma Szentpétervár), a hős városban élt. 2009. január 4-én halt meg. A szentpétervári Alekszandr Nyevszkij Lavra Szent Miklós temetőjében temették el. Lenin-renddel, 2 Vörös Zászló-renddel, Alekszandr Nyevszkij-renddel, a Nagy Honvédő Háború 1. fokozatával, 2 Vörös Csillag-renddel, kitüntetésekkel tüntették ki.

Dédunokaöccse, Nyikolaj Kim protoierej Budapesten él, a Hévízi plébánia parókusa.

335 harci bevetésen, 51 légi harcban 15 ellenséges gépet lőtt le és 5 gépet semmisített meg a földön. 1945. május 9-re a 402. vadászrepülő ezred egyik századparancsnok-helyettese és navigátora lett. Odesszában élt. A háborúról könyvet írt “A sárkány szárnyán” címmel. Kitüntetések: Lenin-rend, 2 Vörös Zászló-rend, 2 Nagy Honvédő Háború 1. fokozatú rendje, 3 Vörös Csillag-rend, kitüntetések. A szaratovi terület Volszk városának díszpolgára.

Elena Spunjakova lányának nagybátyja.

1941-ben önként jelentkezett a háborúba, a Sztaraj Rusza melletti sítelepülésen szolgált. Súlyosan megsebesült, több mint 40 órán át eszméletlenül feküdt a hóban, lábujjai és kezei megfagytak, kórházba került. 1943-tól egy szállásmesteri században szolgált és élt a győzelemig! Bátorsági kitüntetésekkel, 2 Nagy Honvédő Háborús érdemrenddel, a Németország feletti győzelemért kapott kitüntetéssel és számos más kitüntetéssel jutalmazták.

Unokája, Marina Zecher Hévízen él.

A 22. gárdista vörös zászlós jevpatoriai tüzérezred felderítője. Átment az egész háborút az elejétől a végéig. Részt vett Leningrád és Volhov védelmében, a Sztálingrádért folytatott harcokban, a Mius-front és a Vatan-front, Kakhovka, Szevasztopol támadásában, Novocserkasszk és Volnovakha felszabadításában, a balti térségért folytatott harcokban, Perekop és a kelet-poroszországi erődítmény támadásában, a Nottenburg felszabadításáért folytatott harcokban. Kormányzati kitüntetésekkel jutalmazták: “Vörös Csillagrend”, kitüntetések “Bátorságért”, “Harcokban nyújtott szolgálataiért”, “Leningrád védelméért”, “Sztálingrád védelméért”, “Königsberg elfoglalásáért”, “Németország feletti győzelemért”.

Rokona, Kónya Szvetlána  Magyarországon él.

A hadseregben szolgált sorkatonaként Mityiscsen, a sport században, a futballcsapat kapitánya volt. Onnan irányították a frontra a háború első napjaiban. Végigjárta az egész háborút, eljutott Berlinbe, aláírta a Reichstag falát. A háború befejezése után még 1 évig Magyarországon szolgált. Kitüntetéseket kapott, amelyeket Zsukov marsall személyesen adott át neki. A sebesülések és zúzódások ellenére 1946-ban élve tért vissza Mytishcsibe. Végül a dnyepropetrovszki “Proletár” állami gazdaságban élt. 1983-ban halt meg.

Lánya, Greshpik Larisza Kazincbarcikán él.

A tüzériskolát 1941 júniusában végezte el Kijevben. Kalinin hadnagyot a román határ térségébe küldték, ahol találkozott a háborúval. Kivonat a személyi aktájából: “A hadseregben a 99. vörös zászlós gyalogos hadosztály 473. tüzérezredében volt a hadosztály felderítésének vezetőjeként. A szülőföldünk ellenségeivel vívott harcokban bátorságot és vitézséget tanúsított, az alárendeltek fegyvertényeire ösztönözve: 1941.VIII.15-én, amikor egy Herszon melletti bekerítésben harcolt, megsebesült, de nem hagyta el a harcteret. Teljesen kivonta alegységét a bekerítésből. A Szlavjanszk környéki támadásban, 1942.I.22-én, Nikiforovka falu elfoglalásakor súlyosan megsebesült. A sebesülés után Sztálingrádban kórházban volt, Jerevánban tanított egy katonai főiskolán, 1944-ben belépett a Tüzér Akadémiára. Dzerzsinszkij Moszkvában. Részt vett a Vörös téri győzelmi felvonuláson. Az akadémia elvégzése után katonai mérnökként a kolpinoi Izhorsky gyárba került, majd áthelyezték a Karl Liebknechtről elnevezett leningrádi gyárba.

Lánya, Zimonyi Irina Budapesten él.

Gárda főtechnikus-hadnagy. 1921-ben született Kosztromában, Jaroszlavl régióban. 1939 óta szolgált a hadseregben. 1939-ben a háború alatt a 28. harckocsizászlóaljban szolgált. 1943. augusztus 30-án, 22 éves korában halt meg. A kitüntetési listákból: “Az 1942. július 30-i harcok soránã. Kalinin elvtárs, aki a századparancsnok segédje volt a műszaki részen, egy támadás során követte a századát. Tűz alatt az ellenség tette az első segítséget a találat és a meghibásodott tartályok. A megjavított tankok továbbhaladtak. A 42. év július 30-án két tankot javítottak meg és helyeztek üzembe. 1942. július 31-én Fedorkovo falu közelében az ellenség heves tüzében megjavították a harckocsi fő súrlódását.  1942. augusztus 2-án a semleges zónában álló harckocsihoz ment, ellenőrizte azt, és kihozta az ellenséges tűz alól. Bátorságáért és vitézségéért a Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki. Az 1943. augusztus 13-tól augusztus 30-ig tartó harcok során Kalinin elvtárs kivételes bátorságot és vitézséget tanúsított. Az ellenség erős tüze alatt három T-34-es harckocsit evakuált, majd a kljkovszki átkelőnél a tankok evakuálása közben meghalt. A német fasisztákkal vívott harcokban tanúsított bátorságáért és vitézségéért posztumusz megkapta a Nagy Honvédő Háború I. fokozatú állami kitüntetést”.

unokahúga, Zimonyi Irina Budapesten él.

A Nagy Honvédő Háború résztvevője. Benne volt az egész háborúban.

Unokája, Irina Legkih Hévízen él.

A Nagy Honvédő Háború első napjaitól kezdve Lidov haditudósító lett – első háborús anyagát 1941. június 22-én adta le a “Pravda” szerkesztőségének, amely a június 24-i számban jelent meg. A Moszkva melletti harcok idején a Pravda rendszeresen közölte Lidov esszéit, cikkeit és jegyzeteit a hadi események menetéről, amelyek egyfajta “naplójává váltak a Moszkva melletti harcnak” – ha egy szám az ő anyagai nélkül jelent meg, a lapot az újságíró sorsa miatt aggódó olvasók hívták: “Mi van Lidovval?”, “Nem sebesült meg a katonai tudósító, Pjotr Lidov?”. Lidov a front veszélyes szakaszaira ment, bombázókkal repült a német hátországba, bombázások alatt dolgozott, a németek által megszállt területekre hatolt be. Írt a Szmolenszk melletti katonai akciókról, a fehéroroszországi partizánokról, a megszállt Minszk helyzetéről, újságírói vizsgálatot tartott Zoja Kosmodemjanszkaja péterrévei kivégzéséről, tudósításokat készített Sztálingrádból, a kurszki dombvidékről, a Szeverszty Donyeck és a Dnyeper partjáról, a csehszlovák Ludvik Szabadság hadtestről. Az első naplók vezetése. 1944 júniusában Poltavába küldték azzal a feladattal, hogy írjon a “Repülő Erődök” amerikai szövetséges bázisról. Őrnagyi rangban halt meg 1944. június 22-én egy katonai repülőtér bombázásakor, amelyet az általa és bajtársai által lelőtt Junkers utasszállító repülőgép robbanáshulláma okozott. Posztumusz megkapta a Hazafias Háború első fokozatú rendjét.

Unokája, Dmitrij Vazsov Hévízen él.

Nyikolájt a háború első napjaiban  besorozták a Brjanszki terület Novozykovói járásának Veprin falujából. Egy partizán különítmény volt. Németországba jött. Az 1945.04.23-i csatában Petershagen falu egyik körzetében az ellenség erős tüzérségi és géppuskatüze alatt közvetlen célzással vette ki a löveget és biztosította a lőszer folyamatos szállítását az egész harc idején. A csatában az ágyú lövésze megsebesült, segítséget nyújtott a sebesülteknek, és az ellenség erős tüze alatt kivitte a sebesülteket a csatatérről.  Kitüntetések: Vörös Csillag-rend, III. osztályú Dicsőségrend, Vitézségi Érdemérem.

Unokája, Elena Magyarországon él.

Harcolt Mandzsúriában és Japánban. Ezután ezredesi rangra emelkedett a légierőnél. Együtt dolgozott Gagarinnal.

Lánya, Galina Kazanceva Hévízen él.

Vaszilij PETROV (1912), az egészségügyi szolgálat főhadnagya. A 291. szakasz med. 290. ezred. Egészen Berlinig háború volt. Kitüntetése van: Nagy Honvédő Háború II. cikkelye, Vörös Csillag Rend, “Vitézségért”, “Koninsberg elfoglalásáért”, “Berlin elfoglalásáért” kitüntetések. Még idős korában is végzett otthon kis műtéteket. Tőle származik az egészségügyi dolgozók családi hagyománya.

Unokája, Szvetlána Demeter Budapesten él.

1. ukrán front. Az 55. lövészhadtest 691. különálló híradó zászlóaljának kábel- és lemezszázadának vonalfelügyelője. A Nagy Honvédő Háború 2. osztályú rendjével tüntették ki.

Rokona, Elena Politova Magyarországon él.

A leningrádi blokád résztvevője. A tinédzser 1942-től 1945-ig tanoncként dolgozott a jelző 181 Zhdanov hajógyárban. Zsdanov. Javított harci hajók.  Két harci kitüntetése volt: “Vitézségért” és “Leningrád védelméért”. A bal karján sebesült meg, keresztül-kasul repeszektől. A gránát a közelben felrobbant. Az üzemben a fiúk felnőttként dolgoztak, és mindenben segítettek. A fasiszták a repülőgépekről gyújtóbombákat dobtak az üzem területére, a munkások a tetőkről dobálták le őket, hogy elkerüljék a tüzet. A fasiszta elfogásában való részvételéért megkapta a “Vitézségi Érmet”, ejtőernyővel dobták le egy gyár tetején. “Leningrád védelmére” 1944-ben kapták, amikor a blokádgyűrű áttörésre került. A háború alatt elvesztette legjobb barátját és kollégáját, Leonyidot (vezetékneve ismeretlen), aki mellette esett el, amikor az üzemet bombázták, emlékezett rá.

Lánya, Tatjána Puzanova-Galacs Budapesten él, ő a Hévízi Plébánia ikonfestője.

A fronton 1943-ban önkéntesnek jelentkezett, és a 15. gárda bombázó repülőezredben a 69. külön kommunikációs században távírászként szolgált. 1945-ben Lengyelországban érte a győzelem.

Lánya, Máté Tath6 Magyarországon él.

Főhadnagy, a háború első napjától az utolsó napig a háborúban volt. 1945. május 9-én halt meg Németországban. Édesanyja egyszen fia volt.

Unokaöccse, Vjácseszláv Zincsenko Budapesten él.

Ifjabb őrmesteri rangban, már Magyarországon “Vitézségért” kitüntetést kapott. Sztálingrádon áthaladva, 1943 augusztusától 1944 novemberéig tartó fogságot túlélve, 1945 áprilisában Magyarországon veszett oda. Vaszilij utolsó szolgálati helye 181gárda.spsp, 61. Állami Tüzérségi Szolgálat. 1945. április 2-án súlyosan megsebesült, az 571. és 650. IRS-ben kezelték, április 3-án meghalt, a zalaegerszegi katonai temetőben temették el.

Neman Szergejev Anatolij, a rokona, Naberezsnye Cselnyben él.

A Nagy Honvédő Háború résztvevője, a szovjet hadsereg őrmestere.

Unokája, Prikhodko Natália Keszthelyen él.

Katonai felderítő tiszt. A háborút hadnagyként kezdte, és kapitányként fejezte be. A háború után a Leningrád melletti Puskin katonai kórházban dolgozott.

Unokahúga, Kim Olga Magyarországon él.

Tüzérségi lövész. A háborút 1945-ben Budapesten fejezte be.

Ljudmila Seiber unokája Kaposváron él.

Szuvorov iskolájában tanult. 1941-ben 20 éves volt. A keleti fronton harcolt, Japánnal. A “Ne nyissanak tüzet” parancs minden terhét átélte. Éheztünk a lövészárkokban, bajtársakat veszítettünk az éjszakai hadműveletekben, az ellenség gyakran láthatatlan és nagyon ügyes volt. Nem szeretett a háborúról beszélni. Többször megsebesült. A háború után a hadseregben maradt, és folytatta a szolgálatot.

Rokona,  Kónya Szvetlána Magyarországon él.

A Nagy Honvédő Háború résztvevője. 1941-ben vonult szolgálatba, 1943 júniusában súlyosan megsebesült.

Az unokája, Jekatyerina Rjazancseva Hévízen él.

1942-ben a kórházzal együtt ment a frontra, ahol könyvelőként dolgozott. Barátjával, Mihail Pacskovszkijjal együtt érte el Berlint, aki elfoglalta a Reichstagot.

Lánya, Szvetlána Potzerob Budapesten él.

Rendfokozata: ezredes. Három háborút vívott. A Halkhin-gol folyón 1939-ben végrehajtott hadműveletek résztvevője, a szovjet-finn háborúé 1939-40-ben. 1938 decemberétől a Lenin Front Főparancsnokság megerősített régiók osztályán dolgozott. A leningrádi blokád védelmének és áttörésének hadműveletei során a harc legfelelősségteljesebb és legveszélyesebb szektoraiban vezette az első vonalbeli egységeket. A nácik Leningrádnál elszenvedett vereségét követően sikeresen irányította az ezredet a további támadó hadműveletekben. Ezrede 1945 januárjában a lengyelországi Narew hídfőnél a német védelem áttörésénél harcolt. 1945. február 16-án az ezred áttörte az ellenséges védelmet a Visztula bal partján, Marsau közelében. 1945. február 22-én az ezred átkelt a Visztula folyón, és a heves utcai harcokban elfoglalta Graudenz város északi részét. Danzig városának ostromakor heves harcokban az ezred több tucat városrészt szabadított fel, több mint 150 foglyot ejtett, tucatnyi lőállást semmisített meg, és nagy veszteségeket okozott az ellenségnek élőerőben és felszerelésben. Kitüntetések: “A harcban nyújtott szolgálataiért” kitüntetés, “Leningrád védelméért” kitüntetés, a Nagy Honvédő Háború II. fokozata, 2 Vörös Csillag-rend, 2 Vörös Zászló-rend, Alekszandr Nyevszkij-rend. (További részletek a linken).

Unokája, Nyikolaj Kim protoierej Budapesten él, ő a Hévízi Plébánia parókusa

Részt vett a Nagy Honvédő Háborúban, a háborúban sofőrként dolgozott.

Unokahúga, Irina Legkaya Hévízen él.