Hévízi templom építése. Készül a sisakos kupola fakerete

2021 Májusában a hévízi ortodox templom sisak alakú kupolájának fakerete gyári körülmények között készült el. A munkát Romániában végezték, a kupolaépítés jól ismert technológiái és a magyar Váncza Művek építésziroda – az egész projekt megálmodója- tervrajzai alapján. Fokozatosan alakul ki a templom külső sziluettje, függőleges irányban, ezt egészíti ki az épület fontos szemantikai és szimbolikus része – a kupola, amely egy kupola alatti dobból és egy keresztkupolából áll majd. 

Szerkezetileg a dob a központi boltozat kör alakú nyílásán helyezkedik el; függőleges nyílások vannak benne, amelyek megvilágítják a kupolatérséget, a kupola pedig befedi a dobot, és védi a csapadéktól. Az pravoszláv építészetben a hagymakupola tetejét, ezzel együtt az egész templomot a kereszt koronázza meg.

A dob megépítését nem sokkal Húsvét előtt fejezték be az építők, amikor is egy nagy szilárdságú betonból készült gyűrűt helyeztek rá, amelyre a kupola teljes szerkezetét rögzítették. Néhány napja kaptuk a hírt, hogy a Hévízi Templom kupolájának fakerete elkészült, és várhatóan a gyárból az építkezés helyszínére szállítják. A tervek szerint a templom kupolája sisak alakú lesz, ahogy az a gyülekezeti teremről készült fotón is látható.

A sisak a templomépület tetejének új típusa Magyarországon – a magyar nyelvben nincs szakkifejezés a hagyma- és a sisak alakú kupoladob végződés megkülönböztetésére. A sisak megkülönböztető jegye a magas gömb-kúp alak, a kúp alakú rész fordított ívével. Az alapvető különbség a hagymához képest az, hogy a sisak esetében a maximális átmérő az aljánál van, míg a hagymának az alja fölött van egy nyúlványa. Bár a hagymát tartják az orosz templomépítészet legjellemzőbb alkotásának, az a sisaknál később, a mongol invázió után jelent meg, nyilvánvalóan a keleti motívumok hatására. A hévízi templom tervezőjét, Váncza Lászlót, a XII. század első felének novgorodi építészete inspirálta, amelynek prototípusa a novgorodi Szent György-székesegyház volt. Ennek szellemében Andrej Jurevics protoierej, a templomépítés moszkvai szakértője sisak alakú kupolát javasolt, amely harmonikusabb – így őrizve meg a képi integritást. A sokféle sisakforma közül a szerző talán a leglakonikusabbat választotta, és az épület külső arányait figyelembe vevő tervet dolgozott ki. Bár a sisak az orosz katonák páncéljaként is ismert, amint azt például a Borisz és Gleb életét megörökítő Szilvesztrovszkij- miniatúrákon láthatjuk, szimbolikus jelentése a lelki harcban fegyverként is volt: “És vegyétek fel az üdvösség sisakját, és a lelki kardot, amely az Isten igéje” (Szent Pál levele az efézusiakhoz, 6. fejezet, 17. tétel). Ilyen sisak fedi majd be templomunkat, Szűzanya omofórionához hasonlóan (Főpapi Méltóság jelvény, fehér gyapjú szalag – a fordító).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük