Folytatódnak a befejező munkálatok az épülő ortodox templom épületén. A külső vakolás befejeződött, a templombelső munkálatai folyamatban vannak. Augusztus 6-án, pénteken, a hévízi építkezésen munkamegbeszélést tartottak, amelyen részt vett Váncza László építészmérnök úr, Rokonay László műszaki ellenőr úr, Molnár László művezető úr, Valentin Szirbu, az Odessza-Konstruct építőipari vállalat ügyvezető igazgatója, Nyikolaj Brega a kőműves brigád vezetője, Nyikolaj Kim protoierej a Hévízi egyházközség parókusa és Jelena Peters, az egyházközségi tanács titkára.
A találkozó résztvevői megtekintették az elmúlt héten végzett munkálatok eredményeit, köztük a templom vízszigetelésével kapcsolatos próbaszakaszt. Váncza László úr, a projekt szerzője elégedettségét fejezte ki az elvégzett munka minőségével és a tervezési paramétereknek való megfeleléssel kapcsolatban. Megvitatták a kupola és a templom tetejének rézlemezzel való borításának technológiáját, az építés fő szakaszának befejezésekor elvégzendő földmunkákat, a templom körül szükséges talajszint kialakítását a terveknek megfelelően.
20 fotó: