Válasz: Vajna-Éliás István
Az orthodox „pápaság” kérdését az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán felmerült félreértések tisztázása miatt szükséges újra elővenni. A Konstantinápolyi Patriarchával kapcsolatos magyar publikációk korrekcióra szorulnak. Ismételten felmerült az a nyílt, minden igazságalapot nélkülöző álláspont, hogy a konstantinápolyi patriarcha az egész orthodox világ képviselője, és így 300 millió orthodox hívő lelki vezetője lenne, stb…
Az teljesen természetes, hogy a nyugati ember a katolikus Egyházból kiindulva prekoncepcióként keresi az orthodox világ egyetlen, megfellebbezhetetlen vezetőjét, kizárólagos képviselőjét és legfőbb pontifikánsát. A nyugati politika szeretne egy olyan vezetőt az orthodoxiában, akivel lehet boldogulni, és aki egy személyben „mindenek felett áll”. Az már kevésbé érthető, hogy maga a konstantinápolyi patriarcahátus miért nem tisztázza ezt a kérdést. Jobban mondva értem, hogy miért nem tisztázza, de ez mondjuk ki, nem tisztességes.
A korai egyetemes zsinatok valóban felruházták a Konstantinápolyi Patriarchát bizonyos előjogokkal, mint a császárváros Egyházának vezetőjét. Ő kapta meg a „barbarikum” (az akkori nem keresztény világ, vagyis például Nyugat-Európa) feletti misszió jogát; az ő szava döntött vitás kérdésekben, amennyiben két egyházi vezető nem tudott valamiben megegyezni, és tiszteletbeli elsőbbség illette meg például az Egyházak vezetőinek felsorolásakor. Mint mondtam mindez az akkori jogrendszerbe ágyazottan a császárváros főpapjának szólt. Mára ebből a tiszteletbeli (udvariassági) elsőbbség maradt meg, hiszen Nyugat-Európa nem nevezhető barbarikumnak, és az azóta önállóvá vált Egyházak vezetői nélküle is el tudják dönteni vitás kérdéseiket.
Bartholomaiosz patriarcha ennek ellenére kizárólagos jogot formál a nem orthodox többségű országokban élő orthodox hívek vezetésére. Ezt az igényt a többi orthodox Egyház nem fogadja el. Kivéve a diaszpórában élő görögök egyházközösségei, akik a Konstantinápolyi Patriarchátus joghatósága alá tartoznak, bár az athéni központú görög orthodox Egyház önálló, autokefál Egyház. Ennek oka, hogy Konstantinápoly azzal a feltétellel adományozott autokefalitást a görög ortodox Egyháznak, hogy ennek fejében Athén lemond a nem Görögországban élő görögök lelki vezetéséről.
A többi orthodox Egyház azonban szeretné maga pasztorálni a külföldön élő híveit azokkal együtt, akik az adott nemzetből áttérnek, megtérnek hozzájuk. És természetesen a külföldön élő románok, szerbek, oroszok, grúzok, stb. is szeretnének a román, a szerb, az orosz, a grúz, stb. Egyházhoz tartozni, mert ez nyújtja számukra a hitélet folyamatosságát, az identitást, az otthont, a hovatartozást. Mindegyik Egyháznak megvan a saját karaktere, saját szent, belső világa. Miért kellene mindenkinek Konstantinápoly alá tartoznia?
Tehát megállapíthatjuk, hogy a konstantinápolyi patriarcha minden egyház feletti hatalmának, döntésképességének sem kánonjogi alapja, sem lelkiségi alapja nincs.
Hogy mennyire nem létezik a konstantinápolyi patriarcha minden orthodox egyház feletti jogköre – amivel természetesen a nyugati egyházak is tisztában vannak – hadd említsek meg néhány régebbi történelmi példát:
Hatalmas egyháztörténeti eseménynek számított, amikor Athenagorasz patriarcha és VI. Pál pápa visszavonta az 1054–ben kölcsönösen kimondott anathemát (egyházi átkot). Ezt a döntést egyetlen egy orthodox egyház sem fogadta el a mai napig. Jelentősége és főleg eredménye magában a Konstantinápolyi Egyházban sem volt, hiszen a katolikus egyház keresztségét sem fogadják el, amit a világ többi orthodox egyháza azért keresztségnek tekint…
Szükséges megemlíteni azt, hogy ha eredménye nem is, de következménye mindenképpen volt az anathéma visszavonásának. Athenagoras patriarchát saját Egyházán belül számos bírálat érte e tette miatt. Ezek közül a támadások közül a legkarakteresebb az Athos hegyi Esfigmenu monostor, aki a patriarcha tettére bezárta kapuit, és fekete zászlóra írta ki hitvallását: „orthodoxia vagy halál” („orthodoxia i thanatos”). És megszüntették saját főpapjuk, vagyis a konstantinápolyi patriarcha liturgikus kommemorálását, eretneknek nyilvánítva őt.
Itt szeretném idézni Gergely Jenő: A pápaság története című könyvéből az alábbiakat.
„Az ökumenizmus a gyakorlati lépésekig csak a keleti orthodox egyházak esetében jutott el. VI. Pál pápa és Athenagoras 1965. december 7-én kölcsönösen visszavonták az 1054-es kiközösítést, ami gesztus volt a közeledés útján, de dogmatikailag és rituálisan a két egyház ettől egy jottányit sem jutott közelebb egymáshoz.”
„1967 októberében Athenagoras (konstantinápolyi patriarcha) látogatott Rómába. A látványos gesztusok értékét csökkentette, hogy az orthodox egyházak híveinek 92%-a szocialista országokban, főleg a Szovjetúnióban élt. A fennmaradó 8%- ból is 7% görög, így Athenagoras közvetlenül csak 1% hívő képviselője volt.”
A jelenlegi Konstantinápolyi Patriarchátus isztambuli székhelyén alig rendelkezik mozgástérrel, hívekkel. Jóformán történelmi palotája maradt meg saját használatban. Híveinek döntő százaléka szétszórtan a világ minden táján élnek. Jelentős az USA-ban és Kanadában lévő diaszpóra. A császárváros által garantált egykori hatalomnak mára nyoma sincs.
Valójában nem lenne ezzel semmi gond, mivel ez egy történelmi folyamat következménye, és egy Egyház szentsége nem a méreteitől függ. A nemzetiségi alapon szerveződött egyházakban az egyházfők egymás testvéreinek számítanak, és nem egy alá- fölé rendelt hivatalnokrendszer beosztottjainak. Minden egyházi vezető a saját Egyházát vezeti közigazgatási értelemben, és pasztorálja lelki értelemben. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a tradicionális nemzeti egyházakban a hívek nem is ismerik a mindenkori konstantinápolyi patriarcha nevét, kivétel a jelenlegit, hiszen ő egy igazi „botrányhős”.
És már fel is vetődik a következő kérdés:
Tessék? Bartholomaiosz patriarcha botrányhős?
Erre a kérdésre a hamarosan következő orthodox GYIK-ben fogunk válaszolni.
Visszatérve a múlt héten lezajlott, valóban nagy jelentőségű katolikus Eucharisztikus Kongresszusra, amin a katolikus és orthodox hívek számára is érthetetlen módon megjelent a konstantinápolyi patriarcha, csak az összehasonlítás miatt említem, hogy míg hivatalosan Dr. Erdő Péter bíboros alá Magyarországon több mint 3.600.000 hívő tartozik, addig Bartholomaiosz egyetemes patriarcha alá az egész világon kevesebb, mint 3.500.000 hívő. Mindezt tudomásul véve végképp érthetetlen, hogy hogyan lehet azt gondolni, hogy ő az egész orthodox világ vezetője. Milyen furcsa lenne az a feltételezés, hogyha egyszer csak azt gondolnánk, hogy Dr. Erdő Péter bíboros az egész katolikus Egyház képviselője, és lelki vezetője.
Mára már csak annyi mondható, hogy Bartholomaiosz patriarcha az orthodox világnak alig 1%-át képviseli. Köszönhető ez annak, hogy a Konstantinápolyi Patriarchátus missziós tevékenység helyett sajnos politikai vizekre evezett. Ezzel próbált érvényesülni, míg a többi egyház kitartó missziós tevékenységének köszönhetően gyarapította létszámát.
És most következzenek a számok. A Föld autokefál orthodox Egyházai létszám szerint növekvő sorrendben.
A tények makacs dolgok.
Cseh és Morva földek Orthodox Egyháza: 74 ezer fő
Jeruzsálemi Orthodox Egyház: 156 ezer fő
Ciprusi Orthodox Egyház: 500 ezer fő
Albán Orthodox Egyház: 700 ezer fő
Alexandriai Orthodox Egyház: 1 millió fő (ebből 350 ezer fő Egyiptomban)
Amerikai Orthodox Egyház: 1 millió fő
Antióchiai Orthodox Egyház: 1,5 millió fő
Grúz Orthodox Egyház: 3 millió fő
Konstantinápolyi Patriarchátus 3,5 millió fő
Szerb Orthodox Egyház: 8 millió fő
Görög Orthodox Egyház: 10 millió fő
Román Orthodox Egyház: 20 millió fő
A kanonikus autonóm Ukrán Ortodox Egyház: 35 millió fő
Orosz Orthodox Egyház: 160 millió fő