Hévízi templom építése: Május 16-21.

Ezen a héten az építkezésen folytatódott az épület üvegezésének, az ablak- és ajtókeretek beépítésének fáradságos munkája. A Váncza László építészmérnök úr tervei alapján készült fém ajtókereteket beüvegezik,  a főkaput előkészítik a beépítésre.

Az átlátszó ajtók modern megoldása lehetővé teszi, hogy a templom belső berendezése kívülről – és a kapuk zárva tartása esetén is látható legyen, mint a zalavári Szent Isván kápolnában, amely a Kis-Balatoni Múzeumegyüttes Árpád-kori templomának rekonstrukciója. A kápolna oltára az épület keleti oldalán található, akárcsak a kápolna melletti Szent Adrián bazilika oltára, amely az ókori, 9. századi templom megmaradt alapjait mutatja. Abban az időben Blaten szláv fejedelemség fővárosa volt ez a hely,  ahol Szent Cirill és Metód, a szlávok nevelői prédikáltak. Hagyományosan az Ő ünnepükön, Május 24-én, hévízi egyházközségünk Zalaváron  Istentiszteletet tart. A hévízi pravoszláv templom  oltárrésze kelet felé néz, híveink a templomba a nyugati, északi és déli kapukon keresztül juthatnak be .
Fotó: Nyikolaj Brega