Hévízi templom építése: Június 7-11.

A héten az állványzat lebontása után teljes pompájában mutatkozott be az újonnan felépült templom, a napfényben megcsillant a templomépület “hófehér ékessége”. Érdemes megemlíteni, hogy a külső falakat Váncza László építészmérnök úr tervei szerint két árnyalatban díszítik, mélyedésekkel, ablak- és ajtónyílások helyével. Ez egy esős hét volt, ebben az időszakban fejeződött be a tető csapadék víz elvezetése, az épület mindkét oldalán ereszcsatornákat helyeztek el. A templom belsejében folytatódnak a befejező munkálatok. 

Egy évvel ezelőtt, 2021. Június 10-én, Urunk Mennybemenetele ünnepén került sor az Istenszülő Életadó Forrás ikonja tiszteletére elnevezett templomban a fejkereszt felszentelésére, az egyházközség híveinek valamint a Magyar Egyházmegye papságának jelenlétében. Nyolcágú kereszt emelkedett fel az újonnan épült épület fölé. Egy évvel később a pravoszláv templom építése, továbbá a terep rendezése folytatódik, a munkálatokat a Valentin Szirbu ügyvezető igazgató úr által vezetett “Odessza-konstruct” építőipari cég végzi.

Nyikolaj Brega fotói: