Hévízi TV: Megszentelték a Hévízi-tavat

A hagyományoknak megfelelően idén is megszentelték a Hévízi-tavat az ortodox vízkereszt alkalmából. Krisztus megkeresztelkedésének ünnepén az orosz ajkú hívek most is körmenetben érkeztek a gyógyfürdőhöz. 

A városban és környékén élő orosz ajkú gyülekezet az „Életetadó forrás ikonjáról” elnevezett, állami támogatásból épült templomtól indult énekelve a gyógytóhoz. A Julián-naptár 13 nappal hátrébb jár, mint a Gergely-féle, ezért ünneplik az ortodox egyházak január 19-én a vízkeresztet. Az orosz nyelvterületen ilyenkor hagyományosan megszentelik a folyókat és a tavakat.Kim Nyikoláj, a hévízi orosz ortodox egyházközség parókusaarról beszélt: ilyenkor kérik a Szentlélek kiáradását és áldását –a teremtett világra s minden egyes emberre is. A tószentelésen Papp Gábor, Hévíz polgármestere is részt vett, és azt hangsúlyozta: a városban működő gyülekezetek kiváló kapcsolatot ápolnak egymással.

Papp Gábor polgármester, Hévíz: „Az pedig nagyon fontos számunkra, hogy ez a felekezet, illetve a pravoszláv nyelvterületről, Oroszországbók, Ukrajnából érkező emberek is megtalálják Hévízen a lelki támaszt, azt a gyülekezetet, ahová ellátogathatnak. Hiszen ez a templom, amely kormányzati támogatásból épült fel, már működik, ahol istentiszteleteket tartanak,és a gyülekezet is jól működik, hiszen az itt élő diákokat, családokat bevonják.”

A polgármester szerintaz ortodox vízszentelés „gyönyörű szakrális hagyomány”, és fontos a város számára.

Papp Gábor polgármester, Hévíz: „Hiszen látjuk azt, hogy a Hévízen élők, a városba érkező vendégek keresik ezeket a lehetőségeket, és nagyon sok vallásos ember érkezik vagy éppen már él Hévízen. Az ilyenfajta események mindenki számára fontosak, és számunkra is, hogy a gyógytavat, városunkat, közösségünket megszentelik, megáldják.”

Ezzel pedig Isten segítségét kérjük ahhoz, hogy megfelelően élhessük az életünket – tette hozzá Hévíz polgármestere.