Szeptember 14. A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

Uram, Tehozzád kiáltottam” után sztichirák 6. h.: Midőn a kereszt felmagasztaltatik, a rajta Felmagasztaltnak tisztaságos szenvedését dicsérni indítja az egész teremtést, mert Ő azon megölvén a mi megölőnket, felélesztett és felékesített minket, kik halottak voltunk, és arra méltatott mint könyörületes, hogy a mennyek lakói lehessünk, jóságának bőségéért, Örvendezve ezért, dicsérjük az Ő nevét, és magasztaljuk a…

Részletek

Munkatalálkozó a hévízi építkezésen

Szeptember 22-én, Pénteken rendes munkamegbeszélést tartottak az Istenszülő “Életadó forrás” ikonja tiszteletére elnevezett pravoszláv templomban, ahol a Szeptember 19-én újraindult templomépítési munkálatok prioritását vitatták meg. Két héttel korábban, Szeptember 8-án, Pénteken Rokonay László műszaki felügyelő látogatást tett a helyszínen. Az általa feltárt hiányosságok kijavítása szerepel a prioritási tervekben, valamint egy villanyszerelő által végzett kiegészítő munka,…

Részletek

Iskolakezdés a Mindszenty Gimnáziumban

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium is megtartotta évnyitóját, amelyen Kim Nyikoláj atya, a hévízi egyházközségünk paróchusának áldásával, István diakónus vett részt. Az ünnepi évnyitó Szent Misét a szombathelyi egyházmegye segédpüspöke, Fekete Szabolcs Benedek püspök mutatta be. Prédikációjában elmondta, hogy az iskola fenntartója a Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend már több mint…

Részletek

A “Szent Mihály arkangyal csodája  Honehben” egyházi ünnep Hévízen az építkezés újraindításával kezdődik

Szeptember 19-én a pravoszláv egyház megemlékezik Szent Mihály arkangyal honehi csodájáról. Ezen a napon Hévízen újraindultak  az Istenszülő “Életadó forrás” ikonja tiszteletére elnevezett templom építési munkái. Az építkezésre, amelyet a 2019. december 27-i alapkő letétele óta az “Odessza-Konstrukt” kivitelező cég (igazgató Valentin Szirbu) végez – egyéves kényszer szünet után – ezen az ünnepen tértek vissza…

Részletek

Padlófűtési rendszer beépítése az épülő hévízi templomban

Befejeződött a padlófűtési rendszer telepítése a Hévízen épülő, az Istenanya “Életadó forrás” ikonja tiszteletére elnevezett pravoszláv templomban. A technikusok szakszerűen beszabályozták a fűtéskomplexum minden elemének munkáját, melynek részei az épületen belül és a templom területén is megtalálhatók, a beton padlóba beépített csőrendszerben fűtött vizet szállít. A szeptember 11-i és 12-i munkálatokat Molnár László építésvezető szervezte…

Részletek

Munkálatok a templom kertben: Augusztus 21. – Szeptember 8.

A hévízi pravoszláv templom építési munkáinak terve szerint a következő szakasz az épület körüli és a gyalogos utak burkolólapjainak lerakásának előkészítése a tervező, Váncza László építész mérnök tervei szerint – amely magában foglalja a terület megtisztítását, a talaj kiegyenlítését megadott szintre – továbbá egyéb földmunkákat. Ezt megelőzően a helyszínen vízelvezető rendszert alakítottak ki, majd geodéziai…

Részletek

Megbeszélés az épülő hévízi templom  ikonosztázáról

Szeptember 7-én a Magyar Egyházmegyei Hivatalban értekezletet tartottak az Istenszülő “Életadó Forrás” ikonja tiszteletére elnevezett  pravoszláv templom ikonosztáz projektjéről. Az Alekszej Vronszkij ikonfestő által javasolt elképzelés megvitatásán, amelyet a Magyar Egyházmegye uralkodó püspöke, Hilarion Metropolita megáldott, a terv alkotóján kívül részt vett Szvjatoszlav Bulah pap, egyházmegyei titkár, Nyikolaj Kim protoierej, a hévízi parókia vezetője, és…

Részletek

Értekezés a hévízi templom építéséről Hilarion metropolita valamint Soltész Miklós államtitkár találkozóján

Hilarion Budapesti és Magyarországi Metropolita 2023. Szeptember 1-jén megbeszélést folytatott Soltész Miklós magyarországi egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárral. Az eszmecsere folyamán a budapesti Nagyboldogasszony-székesegyház, a tokaji és miskolci templomok, valamint a hévízi templom építésével kapcsolatos aktuális kérdések kerültek szóba. A felek egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákra is kitértek. A találkozó végén Hilarion metropolita…

Részletek