Zalai Hírlap: A lelküket is beleteszik a munkába: remekül halad az ortodox templom építése Hévízen

Jól halad a 400 millió forint kormányzati támogatásból megvalósuló ortodox templom építése, amelynek már hét méter magasak a falai. Az Ady utcai helyszínt Soltész Miklós egyházi államtitkár Papp Gábor polgármester társaságában látogatta meg. A Miniszterelnökség szakpolitikusa emlékeztetett, a kormány három templom felújítására és egy új építésére 2,4 milliárd forint támogatást ítélt meg a Magyar Ortodox Egyházmegyének 2017-ben, s jelezte: ez jól hasznosul.

– Történelmi szempontból fájó minden egyes egyházszakadás, ami az elmúlt évezredben történt, éppen ezért nekünk az a felelősségünk, hogy egyre inkább közelítsük a Krisztus-követőket, hogy egyek legyünk, még ha mindenki megmarad a maga felekezetében is – válaszolta lapunk kérdésére Soltész Miklós. – Ezek a magyarországi ortodox beruházások megerősítik azokat a keresztény gyökereket, amelyekre óriási szükség van Európában, pláne úgy, hogy látjuk, máshol templomokat rombolnak le, alakítanak át mulatóvá, vagy még rosszabb esetben mecsetté. Ahogyan Oroszországban százszámra emelkednek ortodox templomok, így nekünk is az a feladatunk, hogy a régi katolikus, protestáns és akár ortodox templomainkat segítsük a megszépülésben és a közös hitben való megmaradásban.

Megtudtuk, a mintegy 12 méter magasra tervezett templom – amelyet a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére szentelnek fel – falazatában nem lesz semmilyen vasbeton elem, az épület hagyományos módon, kisméretű téglákból készül. Az is kiderült, Hévízen moldovai, oroszul beszélő, ortodox hitű munkások dolgoznak.

– Jó volt a szemükbe nézni, és látni, mindegyikük nyakában ott a feszület – kommentálta mindezt lapunk felvetésére Soltész Miklós. – Ők a keresztény ember értékvilágát jelenítik meg a művészetben, az építőiparban, s így bízvást állíthatjuk, nemcsak a szaktudásukat, hanem a lelküket is beleteszik ebbe a munkába.

A bejárás során Kim Nyikolaj, a Hévízi Ortodox Egyházközség parókusa kalauzolta a vendégeket, akik nemcsak a földön, hanem hét méter magasságban is szemügyre vehették, hol tart a beruházás.

Papp Gábor polgármester úgy fogalmazott: az ortodox templom különleges épülete lesz Hévíznek, formáját és anyagát tekintve is.

– Újabb ékességgel gyarapodik városunk, amelyben, mint látszik, valamennyi felekezet megtalálja a maga helyét, az oda tartozók pedig a lelki támaszt, a gyógyulást – folytatta. – A templomépítés fontos lelki, vallási, hitéleti és nem utolsósorban turisztikai szempontból is. A környéken nagyon sok orosz ajkú ortodox ember él, érzékelhető, hogy a szentélyre és a hozzá kapcsolódó közösségi házra igény van.

A polgármester leszögezte: a mai világban a kereszténység őrzése, a hit ápolása, gyakorlása mindenki számára fontos kell, hogy legyen.

Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük