Jól halad az ortodox templom építése Hévízen, melynek alapkövét tavaly karácsonykor tették le az Ady utcai területen. A 400 millió forintos kormányzati támogatásból épülő templom jelenleg 7 méteres készültségben van, végül közel 12 méter magas lesz. A helyszínt meglátogatta múlt hétvégén Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A Hévízen épülő ortodox templom bejárása során Kim Nyikolaj, a Hévízi Orosz Ortodox Egyházközség parókusa mutatta be az építkezés részleteit Soltész Miklós államtitkárnak és Papp Gábor polgármesternek. Megtudtuk tőle, hogy a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás Ikonjának tiszteletére épülő templomot hagyományos módon, téglákból építik ortodox hitű munkások.
Soltész Miklós- egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár:„Három évvel ezelőtt született meg az a döntés, hogy négy magyarországi templomot vagy felújítunk, hármat felújítunk Budapesten, Miskolcon és Tokajban, egyet pedig újat építünk. Pontosan azért, mert Hévízre nagyon sok orosz származású vendég érkezik, ha nem is most, ebben az időszakban, a Covid-járvány alatt, de az elmúlt években és remélhetőleg hamarosan is.”
Papp Gábor polgármester kiemelte: a templom egy új ékessége és látványossága lesz a városnak, de a fő cél természetesen kiszolgálni a Nyugat-Balaton régióban élő, vagy az itt pihenő ortodox keresztényeket. És ami a legfontosabb: a különböző felekezetű hívek nálunk Hévízen békében élik a mindennapokat. Ezt jelképezi az újabb templom épülése is.
Papp Gábor- polgármester, Hévíz:„Számos templomunk van, protestáns, evangélikus, református templom, katolikus templom, a Hit gyülekezetének imaháza, itt van most az ortodox templom. van német nyelvű protestáns gyülekezet, itt gyakorlatilag beszélhetünk most egy orosz nyelvű gyülekezetről. Szóval én azt gondolom, ez egy fontos dolog, lelki szempontból, vallási, hitéleti szempontból. És nem utolsó sorban, azt hiszem ez turisztikai szempontból is természetesen nagyon fontos lesz a városnak.”
A polgármester hozzá tette: a keresztény vallás hirdetése napjaink fontos feladata. A hagymakupolásortodox templomot várhatóan jövő nyáron adják át Hévízen, az Ady utcában.
[youtube=https://youtu.be/1cgtCC-DFRQ]