Szent Pál apostol azt tanítja a Korinthusi híveknek, „Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet ez a három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor. 13, 12-13)
A keresztény ember számára a földi élet alapját, ez a három erény jelenti. Tekintsük át, hogy mit jelentenek ezek és hogyan értelmezhetőek.
A Hit egyértelműen a hitről szóló tanítás foglalatát a „Hitvallást” jelenti. A Reménységről szóló tanítást Krisztus Urunk a Boldogságokkal és a Miatyánkkal adta át nekünk. A Szeretet tanítását pedig a Tíz parancsolatból értjük meg.
Minden kereszténynek szüksége van az Istenben vetett és az Ő kinyilatkoztatásában a hitről szóló igaz tanításra. Ebbe a hitről szóló tanításba az Egyház Hitvallása vezet be bennünket.
Az Orthodox Egyházban a Nikea- Konstantinápolyi hitvallás van használatban. Az elnevezését arról az első két egyetemes zsinatról kapta, ahol kihirdették. Fontos megértenünk, hogy nem ott találták ki!!! A hittel kapcsolatos tanítást nem emberi konszenzus szülte. Nem szavazás eredménye. Teljessége az Istentől van, emberi bölcselkedés, emberi talány nem szerepel benne. A zsinat intézményét azért alkalmazta és alkalmazza jelenleg is az egyház, mert a példát az Apostoloktól kapták. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, hogy az Apostolok összegyűltek Jeruzsálembe döntést hozni a pogányságból megtért keresztények ügyében. Az Apostolok, pedig Jézus Krisztus tanítása alapján tették ezt, hiszen Máté evangéliumában az olvassuk, hogy „ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé egy, vagy két embert, hogy két, vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mond meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt, vagy a vámszedőt.”(Mt 18, 15-17)
Másrészt a zsinaton közösen vallották meg az igaz hitet, illetve egyértelművé vált, hogy ki vall heterodox tanítást.
Egyéb, az egyház életét érintő jogi, praktikus, esetleg vitás kérdésekben dönthetett a konszenzus.
Visszatérve az Nikea- konstantinápolyi hitvallás témájához. Ezen a két zsinaton foglalták egybe a 12 hitigazságot, amely nélkül nincs hitünknek alapja. A Hitvallás tehát nem más, mint a keresztény tanítás átfogó, világos és hiteles kifejtése, és teljes elhatárolódása a hamis, nem hiteles tanításoktól hitvallásoktól.
Nikeában Kru. 325-ben hívták össze az első egyetemes zsinatot, amely előzménye és közvetlen oka Áriusz pap eretnek tanítása ami nyílt hazugsággal megtévesztette és összezavarta a híveket. Nem árt egy kicsit ennek az eseménynek a résztvevőit megismerni. Érdemes személyiségüket legalább egy rövid időre vizsgálat alá venni, mert rendszerint a tanításuk kerül előtérbe, az hogy mit tanítottak, nem pedig a motivációjuk, az hogy miért tanították azt.
Az orthodox világ akkori egyik legnagyobb városában Alexandriában a 4. században történt, hogy egy hányatott sorsú embert Ariust presbiterré, pappá szenteltek. A jelleme, nyughatatlan személyisége folyamatosan bajba sodorta. Komoly, szigorú ember képét keltette hallgatóságában, és ékesszólása igen kimagasló volt. Fennmaradt írásaiból kitűnik, hogy lelkét azonban, hiúság és dicsőségvágy égette. Ez volt a nyugtalanságának oka, ami minden felmerülő vitában az általa vélt többséghez sodorta. Ennek köszönhette, hogy rendre ki-ki zárták az Egyházból. Jó barátságot ápolt az alexandriai patriarchával, és a kor legnagyobb tiszteletnek örvendő Sándor (Alexander) szerzetessel, aki szintén segítette őt, és aki többször visszavette a szentek közösségébe. Úgy tűnt, hogy Arius visszatalált az igaz tanításhoz. Egyházközségét szépen vezette, híveinek száma komolyra nőtt. Ez az idill az alexandriai patriarcha haláláig tartott. Ariusnak volt akkora önbizalma, hogy a patriarchai trón aspiránsaként lépett föl. Azonban, a zsinat Sándor választotta meg főpapjának…
És ezután elkezdődött a harc. Arius tudta, hogy Sándor tisztaságát, erkölcsös mértéktartó életét mindenki ismeri, ezen a téren nem lehet „kikezdeni”. Próbálkozott az eretnekség vádjával is, de ez sem járt eredménnyel, hiszen Sándor rendíthetetlen orthodox hittel rendelkezett. Megoldás azonban előbb- utóbb mégis kínálkozott.
Árius csalódottsága óriási, tehát a büntetésnek is hatalmasnak kell lenni. Arra a következtetésre jutott, hogy Sándort megválasztotta a közösség, az Egyház. De milyen Egyház az olyan, ahol egy Sándort és nem Ariust választanak patriarchává, ahol ilyen téves döntést hoznak? Milyen? Az bizonyos, hogy az igazságot nem ismerik, a választásuk bizonyítja. Ez a hiba pedig abból eredhet, hogy tévedésben élnek. A hitük téves. Sándor patriarchának és egyházának téves, eretnek hite van, mert nem Arius lett a patriarcha. És Krisztus milyen Isten, hogy nem segítette Ariust a megérdemelt trónusra? – Nos, a folytatás mindenki által ismeretes, ezzel elindult az arianista eretnekség.
Ezt csak azért írtam le a katekézisbe, mert tanulságos. Még talán a mi korunkban is találnánk ilyen történetet. Tehát, meggyőződésem, hogy eretnekségbe, tévtanításba esni egyéni döntés kérdése. Ahogyan az Igazság megvallása is az. Az adott ember megkísértésével, kezdődik és bűnbe esésével folytatódik. Nem prófétai szellem vezeti, vagy egyéni kinyilatkoztatás világosítja meg a lelket ilyenkor, hanem csak az indulat. Az eretnekek tetteinek magasztos okai, céljai, történetei, csak az egyéni bűn fabulái.