A Három Szent Főpap: Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János főünnepén, 2020. Február 12-én Molnár László művezető úr első bejegyzésével megnyitotta az elektronikus épitészeti naplót,amely az Istenszülő «Életadó Forrás” ikonja tiszteletére elnevezett jövőbeli templom építésének hivatalos kezdetét jelentette, Váncza László Ybl dijas épitészmérnök úr projekt tervei alapján. Nyikolaj Brega, a pravoszláv épitőmunkások elöljárója segitőivel együtt Február 6-án érkezett Hévizre, akkor még egy üres telek, és nagy halom tervrajz várta.
2020. Február 15-én a Hévízi plébánia parókusa, Nyikolaj Kim protoierej gratulált a hévízi templom pravoszláv építőinek Urunk bemutatása ünnepén, áldást adott munkájukra Isten segítségét kérve. A Hévízi plébánia titkára,Jelena Peters egész évben pótolhatatlan tolmács volt nemcsak az üzleti kérdések megvitatásakor, hanem a mindennapi problémák megoldásában is segédkezett.
Egy év telt el, és a templom falai mára a teljes tervezett magasságot elérték. A világjárvány miatt megkövetelt minden egészségügyi normával összhangban folyamatosan zajlik az épitkezés. A jelenleg is folyó munka a Valentin Szirbu ügyvezető igazgató által vezetett “Odessza-Konstruct” generálkivitelező cég dolgozói szakmai hozzáértésének és szorgalmának köszönhető. Ismét felsoroljuk a templom jólelkű épitőinek nevét, akikért Egyházközségünk szakadatlanul imádkozik jóegészség és hosszú élet kívánságával:
Valentin, Nyikolaj, Marianna, Jonah, Jurij, Alexy, Jurij, Valentin, Ioan, Sergey és más jámbor munkások.