A rövid válasz erre a kérdésre az, hogy: többen is vannak. Igen, az orthodox világban nem egy pápa van. Egyetlen, legmagasabb rangú egyházi vezető pedig azért nem létezik, mert valójában nem egy orthodox Egyház van.
A katolikus Egyház saját méretének növelése érdekében építi a sokféle mozgalmat, rengeteg elkülönülő közösséget, többféle rítust, és – lássuk be – többféle tanítást magába olvasztó világméretű, egyetlen Egyházát. Az orthodoxia viszont megmaradt azon az úton, amelyen az apostolok indították el Krisztus Egyházát, és amit a mai napig követ az Egyház keleten, és követett nyugaton is az első ezer évben.
Az egy, szent, egyetemes és apostoli Egyház kezdete itt a földön maga Krisztus személye, aki az apostolokra bízta, majd a Szentlélek az első pünkösdkor háromezerre növelte a „megváltottak számát” és ezzel létrejött az Egyház közössége. Az apostolok (nemcsak a tizenkettő, hanem a hetven apostol is) újabb és újabb Egyházakat alapítottak szerte az akkor ismert világban. Pannónia területén például Szent Andronikosz apostol térített, ő lett Pannónia első püspöke, ő hozta létre az első keresztény közösségeket, sőt, legendáriumából tudjuk, hogy sok bálványszentélyt leromboltatott, és a helyükre keresztény templomokat épített. Az apostolok papokat és diakónusokat szenteltek az általuk létrehozott egyházközségek élére, akik az ő távollétükben is folytatták a keresztények tanítását, a Szent Eucharisztia kiszolgálását, a gyóntatást, a keresztelést, és féltékenyen őrizték a Krisztustól eredő, az apostoloktól kapott írott és íratlan tanítást, a szent hagyományt.
Az első tíz évszázad alatt az Egyház szervezetileg öt nagy központ köré épült: a Jeruzsálemi Egyház, az Alexandriai Egyház, a Római Egyház, az Antiochiai Egyház és a Konstantinápolyi Egyház köré. Az Egyházak vezetői, mint apostol utódok a patriarcha vagy a pápa címet használták, és nem voltak egymás alá vagy fölé rendelve. Mind az öt egyházi vezető egyenlő volt, mivel Krisztus egyenlő hatalmat adott át összes apostolainak. Mindegyikük a saját egyházát kormányozta lelki és közigazgatási értelemben, és abban is egyetértettek, hogy Jézus Krisztus az Egyház örökkévaló feje, aki a Szent Lélek útján kormányozza az Egyházat, amely így a maga teljességében örökkévaló, szent és tévedhetetlen.
Az Egyházak azáltal őrizték meg az egységet, hogy a vitás területi, strukturális, jogi kérdésekben az egyetemes zsinatok vitái során kikristályosodott döntéseket hozták meg, és ezeken a Szent Lélek által vezetett egyetemes zsinatokon hirdették ki az igaz és örök tanítást az újra meg újra felmerülő eretnekségekkel szemben.
A tizenegyedik század elején pedig megtörtént az egyházszakadás. Az egyházszakadás után a Római Egyház saját, külön úton indult el, a négy másik Egyház pedig egyetemes zsinatot többé nem tartott, mert így az a zsinat már nem lett volna egyetemes, hanem őrizte tovább, és őrzi mai napig az első ezer év szent hagyományát, tanítását, liturgikáját. A Római Egyház nélkül folytatódott az orthodox Egyházak élő története, vagyis a négy Egyház missziós tevékenysége folytán újabb és újabb nemzeti Egyházak jöttek létre, amelyek megkapták az autonómiát, és előbb vagy utóbb a teljes önállóságot: az autokefalitást, amikortól kezdve az adott egyházat önálló egyházfő vezette.
Jelenleg 15 autokefál egyház létezik az orthodox világban: a Konstantinápolyi, az Alexandriai (Egyiptom), az Antiochiai (Szíria és a közel kelet), a Jeruzsálemi, az Orosz, a Szerb, a Román, a Bolgár, a Grúz, a Ciprusi, a Görög, a Lengyel, az Albán, a Cseh- és Morvaföldek, és az Amerikai Orthodox Egyház. Az más kérdés, hogy az adott Egyház méretének megfelelően milyen titulussal rendelkező főpap látja el az egyház adminisztratív vezetését. Tehát, a 15-ből 9-ben patriarchiai rangban, 6-ban érseki rangban van az egyházfő. De mindannyian a saját Egyházuk teljes jogú vezetői, tehát a katolikus megnevezés szerint: pápák. Természetesen nem abban az értelemben pápák, hogy tévedhetetlennek vagy Isten Fia helytartójának (Vicarius Filii Dei) tartanák magukat. Nem. Isten Fiának nem kell helytartó, mert jelen van. Az Egyház pedig ma is a maga teljességében tévedhetetlen.Az autokefál szó jelentése: „saját fejű”, vagyis saját egyházfővel, egyházi főhatósággal rendelkező egyházi szervezet.
Az autokefál Egyházak között megvan a teljes dogmatikai és kánoni egység. A dogmatikai és kánoni egység fenntartásához az orthodox Egyházak nem tartják szükségesnek semmiféle felettük létesülő központi egyházi szerv, intézmény vagy hatóság megalakítását, és két évezredes történelmük folyamán soha nem is érezték annak hiányát. Hiszen az orthodoxia számára annyira valóságos Krisztus jelenléte, hogy egyáltalán nem akarja őt mással pótolni. A mai autokefál orthodox Egyházak tehát tanításukban, liturgikus hagyományukban, egyházi felépítésükben, szentségeikben azonosak, szervezetileg viszont egymástól függetlenek, önállóak. Ez a függetlenség és önállóság azonban semmiképpen sem tekinthető „fejetlenségnek”, hanem valóságos felnőtt, aktív és dinamikus testvéri viszonynak, amely egymás támogatásában, segítésében nyilvánul meg, és természetesen időnként előfordul, hogy egy-egy vita hevében felizzik a levegő.
A nemzeti alapon szerveződő, más – más nyelvet használó Egyházak mára már kialakították saját nemzeti arculatukat is: saját dallamvilággal, egyéni stílusú ikonfestészettel, építészettel, saját vérmérsékletükhöz kialakított liturgikus mozgással, dinamizmussal, hangulattal. Ugyanazon az Aranyszájú Szent János Liturgián egészen másmilyen részt venni Görögországban vagy Romániában vagy Oroszországban vagy Grúziában. Olyan, mint a teremtett világ, a természet: a megismételhetetlen változatosság lenyűgöző tökéletessége és egysége. Nem lehet betelni vele.
Befejezésképpen álljon itt az orthodox Egyházról néhány gondolat Áthoszi Szentéletű Porfíriosz atya tanításából. Ő 1906 – 1991-ig élt, Görögország különböző helyein szolgált szerzetespapként.
„Az Egyház kezdet és vég nélküli, örökkévaló, amiként alapítója a háromságos Isten is kezdet és vég nélküli, s örökkévaló. Az Egyház teremtetlen, ahogyan Isten is teremtetlen. Az Egyház öröktől fogva létezett, már az angyalok előtt, a világ születése előtt. Isten szerteágazó bölcsességének megjelenése. A misztériumok misztériuma. Titokban tartatott és megmutatkozott az „idők végén” (1Pt1,20). Az Egyház rendületlen marad, mivel a szeretetben és Isten bölcs gondviselésében gyökerezik. Az örökkévaló Egyházat a Szentháromság három személye alkotja. A háromságos Isten gondolatában kezdettől fogva léteztek angyalok is, és emberek is. Mi emberek nem most születtünk, hanem öröktől fogva léteztünk Isten mindentudásában. Isten szeretete alkotott minket saját képmására és hasonlatosságára. Az Egyház részeseivé tett annak ellenére, hogy ismerte hitehagyásunkat. Mindazonáltal szabadságunkat rosszul használva fel, elveszítettük az eredeti szépséget, az eredeti igazságot, és elszakadtunk az Egyháztól. Kívül az Egyházon, messze a Szentháromságtól elveszítettük a Paradicsomot, a mindenséget. Az Egyházon kívül azonban nem létezik megváltás, nem létezik élet. Ezért Isten, a mi Atyánk könyörületes szíve nem hagyott bennünket szeretetén kívül. Ismét megnyitotta számunkra a Paradicsom kapuit, és az idők végén megjelent nekünk testben. Isten végtelen szeretetében ismét egyesített bennünket Egyházával Krisztus személyén keresztül. Amikor belépünk a teremtetlen Egyházba, Krisztushoz jövünk, a teremtetlen világba lépünk. Ez egészen különleges dolog, nem is érthetjük meg. Csak a Szentlélek tud megtanítani erre.”
Felhasznált irodalom:
Szegfű László: Pontosítási kísérlet a magyar királyság megalapításáról (im: Belvedere 2011./XXIII.4.)
Vajna-Éliás István: Prológus (a katekézis bevezető írása)
Dr. Berki Feriz: Az el nem ásott talentum (Budapest, 1985)
Áthoszi Porfíriosz atya tanításai (Odigitria – Jel kiadó, Budapest 2011.)