Hévízi templom építése: Március 8–13

Március 15-én Magyarország az 1848-1849-es Forradalom kezdetének napját, Nemzeti Ünnepét köszönti, szokás szerint az ünnep előestéje az időközi eredmények összegzésének ideje. Idén a szabadnap egybeesett a Nagyböjt kezdetével, és Hévízen minden készen áll egy új szakaszra – a pravoszláv templom tetejének megépítésére. Március 10-én, Szerdán gyárilag készített fakereteket szállítottak az építkezésre. 

Március 12-én hagyományosan munka megbeszélést tartottak az építkezésen, amelyen Váncza László projektépítész úr, és az “Odessza-Konstruct” generál kivitelező cég ügyvezető igazgatója, Valentin Szirbu, valamint a kőművesek elöljárója, Nyikolaj Brega, továbbá Molnár László művezető, úgyszintén Rokonay László műszaki ellenőr úr valamint a födém vázát gyártó cég mérnöke, ezen kívül a Hévizi Plébánia parókusa, Nyikolaj Kim protoierej és Jelena Peters a plébániatanács titkára vettek részt, aki tolmácsként működött közre.

Napirenden szerepelt a faépítmények tűzbiztonságának biztosítása, ideértve a Magyarországon tanúsított anyagok felhasználását impregnálásukhoz, valamint a Felügyeleti Hatóságok általi ellenőrzés biztosítása az elvégzett munka minősége felett. A megbeszélés résztvevői megismerkedtek a templom közelében tárolt, leszállított szerkezetekkel, és a felállítandó épület felső szintjén történő összeszerelésük során alkalmazott technológiával. Mindannyian egyhangúlag nyugtázták a munka magas színvonalát és szakszerű ségét. Nagy figyelmet fordítottak a következő szakaszra: a kupola felállítására és a Kereszt rögzítésére. Az erős, viharos szél jelezte a rögzítés fő feladatát – a megbízhatóságot, amelyhez az építők tapasztalatait, az építész mérnök számításait és más pravoszláv templomok hagyományos megoldásait használják fel. A találkozó eredményes volt, annak ellenére, hogy a nyelvi különbségek és a kijelölt feladatok megoldásának megközelítésében gyakran jelentős eltérések voltak, barátságos, és nyitott légkörében sikerült megállapodni a munka további szakaszairól.

A munkások fokozatosan kezdték szétszedni a belső állványokat, a templom tervezője által megálmodott boltozatos terek, melyeket ortodox kézművesek készítettek áttört téglával, a szemünk elé tárultak. A templomépítés látszólagos egyszerűsége ellenére belülről mint Szent Tér került megálmodásra, amelyet szimbólumok és gondolatok, fény- és élet források töltenek meg. Nincs benne egyetlen betonelem sem, minden téglát az építők kezének melege melegít.

25 fotó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük