Munkatalálkozó a hévízi templom építkezésén November 3-án

November 3-án, Pénteken, az Istenanya “Életadó Forrás” ikonjának tiszteletére épülő pravoszláv templomban tartották a szokásos heti gyűlést, amelyen részt vettek: Rokonay László műszaki felügyelő, Molnár László művezető, Nyikolaj Brega brigádvezető, Valentin Szirbu, az építési vállalkozás igazgatója, Jelena Peters, a parókia tanács titkára és Nyikolaj Kim protoierej, a pravoszláv gyülekezet parókusa.

A templomban megkezdődtek a belső befejező munkálatok, ezért a templom ideiglenes díszítését teljesen lebontják, hogy a padlólapok lerakása során minden területhez szabadon hozzáférhessenek. Az oltáron és a talapzaton lévő kőelemeket is beépítik,  előzetesen tesztelik eme kőszerkezetek védőbevonatát. A padozatot Váncza László építész, a projekt szerzőjének vázlatai alapján fektetik le.
A megbeszélésen ellenőrizték az épület külső festéséhez használt vakolatfesték állapotát és színét, amelynek mintáját egy hónapja vitték fel, és a jelenlévők mindannyian jóváhagyták a festékanyag kiválasztását.
A résztvevők ezután megvitatták a közelgő talajegyengetési munkálatokat az egész telephelyen – azok megkezdését a következő hétre határozták meg.
A megbeszélés eredményei alapján remélhetőleg az építési munkálatokat az “Odessza-Konstrukt” kivitelező cég építőcsapata Nyikolaj Brega vezetésével a megbeszélt tervek és munkarend szerint, szakképzett műszaki és építészeti felügyelet mellett folytatja.